„Hajszálon múlik az élet” – László édesapja nyomdokaiba lépett, de majdnem belehalt

Laci az édesapjától örökölte a szerszámait. Csak a szerencsének köszönhetően úszott meg egy súlyos balesetet.



Megosztás
Szerző: KN
Létrehozva: 2024.07.14.
TikTok asztalos szakma

 Szilvási László hobbija a munkája is egyben. A 24 éves asztalosfiút több ezren imádják a TikTokon. 

Laci munka közben – Fotó: beküldött

„Szeretem amit csinálok”

„Kiskoromban, amikor még nagyon szabad volt a fantáziám, mindig azt mondtam, hogy ha nagy leszek, hóember akarok lenni, aztán persze rájöttem, hogy ez kivitelezhetetlen” – mesélte nevetve. László édesapja asztalos, ezért egészen kicsi volt, amikor megismerkedett a szakmával, ami teljesen magával ragadta.

Szeretem, amit csinálok, itt átélhetem az alkotás örömét

– mondta a Metropolnak Laci, aki az édesapjától örökölte meg a szerszámait.

„Mennyire hajszálon múlik az élet”

Lacinak lepergett az élete a szeme előtt, amikor majdnem elveszítette a látását. Csak a szerencsének köszönheti, hogy nem vakult meg, vagy történt nagyobb baj. 

A vastagsági gyalu egy fadarabot úgy dobott vissza, hogy majdnem kiszúrta a szememet, ha egy kicsit is arrébb megy, valószínűleg halálos sebet ejt. Utána csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire hajszálon múlik az élet

– emlékezett vissza az asztalosfiú. 

Szilvási László – Fotó: beküldött

„Soha ne adják olcsón magukat!”

Laci a TikTokon hamar népszerű lett, videóit több százan lájkolják. 

„Először szórakozásból hoztam létre, ekkor volt a legnagyobb aktivitás a csatornámon, aztán inkább a munkáim és magam üzleti céljából, marketing miatt próbáltam fenntartani” – mondta Laci, aki üzent a többi szakembernek:

Hozzám hasonló munkás embereknek azt üzenném, hogy soha ne adják olcsón magukat!

@lacko__22

Nem sűrűn fordul elő. Ilyesmi vastagolás közben, igaz itt a cél a forgács készítés.

♬ Some Say - Adam Ulanicki

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás