Budavári Palotanegyed: Ilyen káprázatos lesz az újjászülető Szent György tér – galéria!

Újabb mérföldkőhöz ért a Nemzeti Hauszmann Program, melynek keretében újjáépül a Budavári Palotanegyed. A cél az, hogy a palotanegyedet – ami a második világháború óta csak amortizálódott – teljes pompájában visszaadják a magyaroknak, egy olyan helyet varázsolva ezzel a főváros történelmi szívébe, ahová érdemes ellátogatni. Ennek a következő állomása a Szent György tér felújítása.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.07.28.
Módosítva: 2024.07.28.
Szent György tér felújítás Lovarda Budai Vár Budapest

Felébredt Csipkerózsika-álmából a Budavári Palotanegyed, ami történelmi időutazást kínál, hangulatát érdemes magunkba szívni. Valósággal ámulatba ejtő például a töretlen népszerűségnek örvendő Szent István Terem, a Lovarda csarnoka és a Főőrség épülete is. 

Az újjáépült Lovarda – Fotó: BS

A Budavári Palotanegyed szíve a Szent György tér

Az elmúlt években befejeződött a Karmelita épületegyüttes rekonstrukciója és megszüntették az autós forgalmat, illetve a parkolást is, de az intézkedés csak az előszobája volt annak, ami most következik. A Budavári Palotanegyed szíve, a Szent György tér többfunkciójú városi térként születik újjá, új zöldfelületeivel pedig közparkként nyújt lehetőséget majd a kikapcsolódásra. Kevesen tudják, hogy a tér a független magyar állam egyik szimbolikus helyszíne is egyben. Ezért központi eleme a Szabadság oszlopa lesz, amely Marco Casagrande tervei alapján készül. 

Most még így néz ki a tér, de hamarosan teljesen átrendeződik. Több mint 160 fát ültetnek majd el, emellett új utcabútorok, illetve egy napozórét is várja majd a látogatókat – Fotó: Metropol

A tér közepén Hungária nőalakja hirdeti majd a szabadság szellemét, az úgynevezett Szabadság oszlopán faragott formában a 12 pont lesz olvasható. Új fasorokat és ligetes facsoportokat telepítenek majd a Szent György térre, több mint tízszer annyi fa várja majd a látogatókat, mint most. A részleteiben is korhű módon felújított tér megőrzi majd a történelmi hagyományokat, miközben alkalmazkodik a mai kor elvárásaihoz is. Mutatjuk a látványterveket!

 

Az ország történelmi főterének, a Szent György térnek az átépítése 2025-ben kezdődik – Fotó: Nemzeti Hauszmann Program   

Érdekesség, hogy az olasz származású, neves építész és szobrász 1848-ban álmodta meg a forradalom ihlette alkotását, azonban műve mostanáig nem valósult meg. A Szabadság oszlopa történelmi ellenpontja lesz a sokáig a téren álló Hentzi-emlékműnek, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után évtizedeken át hirdette a budai vár osztrák uralmát. 

A szobrot egy 12 szögletű, vízzel teli márványmedence veszi majd körül három oroszlánfaragvánnyal – Fotó: Nemzeti Hauszmann Program   

A jelenleg már építés alatt álló József főhercegi palota mellett új parkot alakítanak majd ki.

 A néhány évtizede felrobbantott József főhercegi palota korhű felépítése lassan elkészül – Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

József főherceg palotáját egyébként különleges építési technológiával, annak eredeti formájában építik vissza, mint minden más ingatlant is, amelyet a kommunizmusban vagy felrobbantottak, vagy lebontottak, illetve az eredeti korszaktól idegenként újítottak fel.

Jelenleg az egykori manzárdos, több tucat elemből álló tetőszerkezethez kapcsolódó bádogos- és díszműbádogos-munka zajlik a főhercegi palotán – Fotó: Karasz Karolina/Nemzeti Hauszmann Program

Ráadásul nem csupán a főhercegi palota készül el, hanem az ahhoz tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istálló és palotakert is. Azután pedig jöhet a Szent György tér! Alig várjuk...

Pillants be képgalériánkon keresztül a megújuló Budavári Palotanegyedbe!

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás