Békemisszióra érkezett Orbán Viktor Moszkvába

A kormányfő az orosz elnökkel, Putyinnal tárgyal. Orbán Viktor moszkvai útja túlzás nélkül lázban tartja az orosz nyilvánosságot



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.05.
Módosítva: 2024.07.05.
Orbán Viktor oroszország béke

„A békéért tenni kell” – e szavakkal tett ki fotóalbumot Facebook-oldalára az épp Moszkvában tartózkodó Orbán Viktor. A miniszterelnök péntek délelőtt érkezett Oroszországba, hogy Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyaljon. A hivatalos útról napok óta találgatnak a hazai és a nemzetközi térben, most viszont immáron hivatalos a Putyin–Orbán-csúcstalálkozó létrejötte. Ezt a magyar miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan megerősítette az MTI-nek kiadott közleményében

A vizit horderejét mutatja, hogy Orbán Viktor megérkezése azonnal vezető hírként jelent meg az orosz médiában. A nagy orosz lapok egyöntetűen első helyen számolnak be a fejleményről, így a Kommerszant, a Ria,  Tassz, az Izvesztyija vagy a Ren is – írja a Ripost a Világgazdaság nyomán.

A Ria Havasi Bertalan közleményét idézi, amely szerint a békemisszió keretében Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába érkezett és találkozik Vlagyimir Putyin elnökkel. Felidézik, hogy július 1-jétől Magyarország tölti be hat hónapon keresztül az EU soros elnökségét. Ennek második napján Orbán Viktor – 12 év után először – Kijevbe látogatott, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. 

Az Izvesztyija azt emelte ki, hogy a két vezető várhatóan megvitatja majd az ukrán válságot. Emlékeztettek rá, hogy Orbán Zelenszkijnek megfontolásra javasolta a tűzszünet lehetőségét, de később a Die Weltwoche magazinnak adott interjújában azt mondta, hogy az ukrán elnöknek nem igazán tetszett a javaslat. Az ukrán államfő azt mondta neki, hogy a múltban negatív tapasztalatai voltak a fegyverszünetről, amelyet Ukrajnára nézve károsnak tart.

Orbán Viktor: "Lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni"

A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak. Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.

Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros  elnökségét. A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy "ilyen nehéz körülmények között" is fogadja. Hangsúlyozta: "lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni".

A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna fölhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az állápontját.

ORBÁN Viktor; PUTYIN, Vlagyimir
Orbán Viktor és Putyin a pénteki találkozón Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivi

"Remélem, hogy lehetőségünk lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben. És persze beszélni a legnagyobb európai válság, vagyis az ukrajnai alakulásának kilátásairól" - mondta az orosz államfő az találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében. "Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját" - tette hozzá. Arra is kitért: ami az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy, 35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén. Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket - tette hozzá Vlagyimir Putyin.

A találkozón jelen van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is.

Orbán Viktor: "Béke nem lesz magától"

A miniszterelnök egy másik galériát a következő, igen beszédes kommenttel osztott meg a moszkvai találkozóról:

Béke nem lesz magától, a békéért tenni kell. Ezért jöttünk Moszkvába.

Kreml: Moszkva nagyra értékeli, hogy a magyar kormányfő összeveti a szemben álló felek álláspontját

Oroszország nagyra értékeli Orbán Viktor irányvonalát, amelynek célja Oroszország és Ukrajna álláspontjának összevetése - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 tévécsatornának a magyar miniszterelnöknek a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin elnökkel tartott találkozójáról.

"Teljesen egyértelműen nagyra lehet értékelni Orbánnak ezt a szilárd, világos és következetes irányvonalát, amely azt célozza, hogy megpróbálja összevetni a két fél álláspontját" - mondta Peszkov. Elmondta, hogy a pénteki moszkvai találkozót a magyar miniszterelnök kezdeményezte szerdán.

Orbán Viktor kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel tárgyalt az ukrajnai rendezés kilátásairól.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója ugyancsak a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin "jól ismeri egymást", és ezért a Kremlben pénteken "őszinte megbeszélést folytatott minden éles kérdésről", elsősorban az ukrán válsággal kapcsolatban, és érintették a kétoldalú kapcsolatokat is. A tárgyalások légkörét jónak minősítette. Usakov szerint az orosz fél Orbán Viktor jogkörét a moszkvai útja során magyar miniszterelnökként értelmezi, "de senki nem vonta meg tőle az EU-tanács elnöki jogkörét".

Orbán Viktor: "A következő fél év a békemisszióról szól"

Európának a béke a legfontosabb. A magyar EU-elnökség a következő félévet - az akkor végzendő munkát - békemissziónak tekinti - hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös sajtótájékoztatóján pénteken Moszkvában. A kormányfő elmondta, hogy pénteken 14. alkalommal folytatott megbeszélést Oroszország elnökével. Úgy fogalmazott: a találkozó különös jelentőségét az adta, hogy háborús időben történt, "egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van a békére".

Orbán Viktor közölte: a találkozón elmondta az orosz elnöknek, hogy az elmúlt évtizedek kivételes európai fejlődésének alapját a béke adta.

"Most viszont két és fél éve a háború árnyékában élünk Európában, és ez rendkívüli nehézséget okoz Európa számára" - tette hozzá.

Nem érezzük magunkat biztonságban, látjuk a pusztítás és a szenvedés képeit, és ez a háború most már a gazdasági fejlődés megtörésében és versenyképességünk visszaesésében is jelentkezik

 - állapította meg. A miniszterelnök szavai szerint az elmúlt két és fél évben azt tanultuk meg, hogy dialógus nélkül és diplomáciai csatornák nélkül nem tudjuk elérni a békét. "Mert a béke nem magától lesz, hanem meg kell teremteni, azért dolgozni kell" - hangsúlyozta, hozzátéve: Európának békére van szüksége.

Ennek módozatait tárgyalta meg a találkozón az orosz elnökkel, azt akarta megtudni, hogy merre van a békéhez vezető legrövidebb út - mondta.

A miniszterelnök közölte: három kérdésben szerette volna hallani az orosz elnök álláspontját. Elsőként arról kérdezte, hogy mit gondol az asztalon lévő béketervekről és a béketárgyalási formátumról. Másodsorban arra volt kíváncsi, hogy mit gondol a tűzszünet és a béketárgyalás viszonyáról, "lehetséges-e hamarabb tűzszünet, mint béketárgyalás?" Kíváncsi volt továbbá az orosz elnök véleményére a háború utáni európai biztonsági rendszerre vonatkozóan - sorolta a magyar kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette: hálás az orosz elnöknek a nyílt és őszinte megbeszélésért.

Kitért arra is, hogy az elmúlt két és fél év során "fogytak és alig maradtak" olyanok, akik mindkét háborúzó féllel tudnak beszélni. Magyarország a nagyon kevesek egyike - mutatott rá, hozzátéve: ezért járt a héten Kijevben és ezért van most Moszkvában. "Megtapasztaltam, hogy az álláspontok messze vannak egymástól, a háború lezárásához és a béke megteremtéséhez szükséges lépések száma magas, de a dialógus és párbeszéd helyreállítása tekintetében az első fontos lépést ma sikerült megtenni" - mondta Orbán Viktor, majd megjegyezte: folytatja ezt a munkát.

Vlagyimir Putyin: Moszkva a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja

Nem fegyvernyugvást kell elérni az ukrajnai háborúban, Oroszország a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja elérni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott pénteki moszkvai tárgyalások után tartott közös sajtónyilatkozatban.

Az orosz államfő időszerűnek és hasznosnak nevezte a megbeszéléseket, és megköszönte a magyar kormányfőnek, hogy ellátogatott Oroszországba. Putyin szerint Moszkva Orbán Viktor látogatását a párbeszéd helyreállítására tett kísérletnek tekinti. Vlagyimir Putyin meglehetősen alaposnak, közvetlennek és őszintének nevezte a több mint két és fél órás eszmecserét, amelyet a magyar miniszterelnökkel folytatott.

Közölte, hogy szó esett az ukrajnai konfliktus megoldásának lehetséges módjairól, és Orbán Viktor beszámolt neki keddi kijevi tárgyalásairól, amelyek során tűzszünetre szólított fel, hogy megteremtse a feltételeket az Ukrajnáról hosszabb távra szóló tárgyalásokhoz.

Putyin ismételten kifejezte Oroszország készségét a konfliktus tárgyalásos rendezésére, hozzátéve, hogy Kijevben ezzel szemben még mindig bíznak a győzelemben, és úgy vélve, hogy Ukrajna támogatói továbbra is megpróbálják "ezt az országot és népét faltörő kosként, áldozatként felhasználni az Oroszországgal való konfrontációban". Álláspontja szerint az ukrajnai vezetésnek azért sem érdeke a megegyezés, mert a hadiállapot visszavonása után, szabad választásokon "közel nulla esélye" lenne "elvesztett legitimitásának" visszaszerzésére.

Nem egyszerűen fegyvernyugvásnak vagy ideiglenes tűzszünetnek kell lennie, nem valamiféle szünetnek, amelyet a kijevi rezsim arra használhatna fel, hogy pótolja a veszteségeit, átcsoportosítást hajtson végre, és újrafegyverkezzen. Oroszország a konfliktus teljes és végleges befejezése mellett van

 - mondta Putyin.

Rámutatott, hogy Moszkva szerint ennek érdekében maradéktalanul ki kell vonni az ukrán erőket a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni régióból, de vannak egyéb feltételek is. Az orosz elnök arról is szólt, hogy folytatódik a munka a paksi atomerőmű bővítési projektjén. Hangsúlyozta, hogy az ötödik és hatodik blokk üzembe helyezésével a létesítmény kapacitása több mint kétszeresére nő.
 

 

Top hírek









Hírlevél-feliratkozás