„Normális vagy?!” – az út közepén kezdett el őrjöngeni egy sofőr Érden

A furgonsofőr percekig üvöltözött egy autóssal, miután kis híján karamboloztak.



Megosztás
Szerző: H. A.
Létrehozva: 2024.06.09.
Módosítva: 2024.06.09.
Érd figyelmetlen őrjöngés sofőr

Önmagából kikelve ordítozott egy furgonsofőr egy fekete kocsi vezetőjével Érden, kis híján nekiesett a haragosának. A konfliktus előzménye az volt, hogy a fekete autó sofőrje a kereszteződésben, lassítás nélkül kanyarodott a furgon elé az útra, kis híján össze is ütköztek. A fehér furgon sofőrje csak úgy tudta elkerülni a karambolt, hogy hirtelen félrerántotta a kormányt. Az, hogy nem borult az árokba, annak köszönhető, hogy a kereszteződésből egy másik utca nyílt.

Percekig üvöltözött az út közepén a furgon sofőrje / Fotó: Bp-i Autósok/YouTube

A férfi nem sokkal később őrjöngve kérte számon a figyelmetlen sofőrt.

A sokkoló felvételt egy fedélzeti kamera rögzítette, még pár napja, amelyet a Budapesti Autósok Közössége osztott meg. Egy szakértő szerint a fekete autó vezetője nemcsak a KRESZ-szabályait szegte meg, hanem cserben is hagyta a furgon sofőrjét.

Kialakult egy vészhelyzet, amelyből majdnem baleset lett, és minden dolog nélkül elment. Itt neki meg kellett volna győződnie arról, hogy személyi és vagyoni kár nem történt a kisfurgonban, és úgy továbbmenni

– nyilatkozta a Tényekben Csörgő László vezetéstechnikai szakértő.

A baleset után az őrjöngő férfi még percekig nem tudott lehiggadni: végül a vétkes sofőr is kiszállt, és megbeszélték a konfliktust. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás