"Néma gyilkos": lábfájással ment orvoshoz a nő, egy éve van hátra

A nő nem gondolta, hogy bármi baja lehet azon kívül, hogy a beütött lába nagy fájdalmat okozott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.06.03.
lábfájás rákbetegség diagnózis tünetek

Egy 55 éves nő, Sharon Daley lábfájással ment orvoshoz. Nem sokkal később kiderült, hogy a szervezetét egy "néma gyilkos" támadta meg és mindössze 12 hónapja maradt hátra.

Sharon Daley Tenerifére készült a nővérével, de az utazást megelőzően csúnyán beütötte az ágy sarkába a lábát - írja a The Sun. Ennek ellenére elutazott, de amikor hazatért Brightonba, már szörnyű fájdalom kínozta. Orvoshoz fordult, ahol megemlítette, hogy az utóbbi időben gyomorfájdalmai vannak és émelyeg, valamint légszomj gyötri.

Több vizsgálatnak is alávetették, mire kiderült, hogy a nő súlyos problémával küzd. Negyedik stádiumú gyomorrákot diagnosztizáltak nála, és közölték Sharonnal azt a megsemmisítő hírt, hogy gyógyíthatatlan. Kemoterápiával 12 hónapja van hátra, anélkül pedig csak három-hat. Sharon, aki úgy döntött, hogy vállalja a kezeléseket.

Valószínűleg nem én voltam a legegészségesebb ember a világon, de nem voltam beteg – legalábbis nem így éreztem. 

– nyilatkozta a nő, hozzátéve, hogy sokszor érezte fáradnak magát, de ezt nem ennek tulajdonította. Élete hátralévő részét szeretteivel körülvéve akarja tölteni, bármennyi idő is jut neki. Mivel szeret utazni, azt reméli, hogy néhány álmát még valóra tudja váltani.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás