
Alkalmazással tenné egyszerűbbé és biztonságosabbá a halásztelkiek életét egy apa
A bűnözők ellen is hasznos lehetne az applikáció.
Megható történetről érkezett beszámoló.
Együtt érettségizik unokájával egy romániai nagymama: Maricica Negru és Sebastian Florin Salernóban, esti tagozaton végezte el a középiskolát, a héten pedig a két generáció képviselője együtt jelent meg a vizsgaközpontban, a sikeres érettségi vizsga reményében.
Az 57 éves nagymama két évtizede él Olaszországban, ahol sokféle munkát vállalt: nyolc évig dolgozott varrónőként, de volt bébiszitter és szociális munkás is.
Egy fárasztó élet volt, tele tapasztalatokkal
– jelentette ki az asszony, aki annak idején az unokájával együtt iratkozott be a középiskolába, hogy befejezhesse a tanulmányait.
Sikerülni fog, nagymama!
– nyugtatja a 18 éves, Bukarestben született fiú a nagymamáját. Elmondása alapján a nő volt az, aki az iskola során végig bátorította őt, és a tanárok szerint is ritka összhang van a nagymama és az unokája között.
Maricica egyébként két lányt nevelt fel és iskoláztatott, de neki magának nem volt lehetősége befejezni a líceumot.
Számomra az érettségi megszerzése különleges beteljesülést jelentene, ellensúlyozná a múltban elvesztegetett időt
– mondta el az asszony a Maszol beszámolója szerint.
A bűnözők ellen is hasznos lehetne az applikáció.
Egy kvíz is felfért a TOP 5-ös listára.
A Városligetben meseillusztrációkból nyílt kiállítás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.