
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolVitézy Dávid kezdeményezi a főpolgármester-választáson leadott valamennyi érvénytelen szavazat újraszámlálását – jelentette be maga a politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az LMP–Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje, aki a voksoláson a második legtöbb szavazatot szerezte meg, azért kezdeményezi az újraszámlálást, mert véleménye szerint rendszerszintű hiba történt. Mint mondta, erre utal, hogy rekordszámú, 24 592 darab érvénytelen szavazat született és 20 kerület több mint 200 szavazóköréből érkeztek jelzések az érvénytelen szavazatok kapcsán.

Vitézy Dávid elmondta, hogy a budapesti szavazókörökben nem volt egységes iránymutatás arra vonatkozóan, hogyan húzzák ki a választástól visszalépett Szentkirályi Alexandra (Fidesz–KDNP) nevét a szavazólapról. Volt ahol ezt jól láthatóan tették meg, míg például a VII. és a IV. kerületben csak nagyon vékonyan húzták át a visszalépett jelölt nevét – mondta el. Hozzátette, ebben a két kerületben nagyobb arányban voltak érvénytelen szavazatok.
A jogszabályok szerint érvényes az a szavazat, amelyen ugyan beikszelték Szentkirályi Alexandra nevét, de mellette más jelölt mellé is érvényesen ikszet tettek a választók – hangsúlyozta Vitézy Dávid. Megjegyezte, hogy véleménye szerint félreérthető volt a Nemzeti Választási Iroda iránymutatása az érvénytelen szavazatok kapcsán.
Kiemelte, hogy senkit sem gyanúsít szabálytalansággal, a rendszerszintű hibára hívja fel a figyelmet.
Azért van a fővárosban a Fővárosi Választási Bizottság, azért a főpolgármester a felelős a budapesti választások szabályszerű lebonyolításáért, hogy olyasmi ne történjen, ami most itt megtörtént – tette hozzá.
Vitézy Dávid úgy véli, hogy ha nem történik meg az újraszámlálás, az bizonytalan helyzetet eredményez és veszélyezteti a főpolgármester legitimitását.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben a Nemzeti Választási Bizottság elutasítja a kezdeményezést, akkor a Kúriához fordul.
A politikus kezdeményezését még szerdán délután benyújtja a Fővárosi Választási Bizottsághoz.
Miért számoltatja újra Vitézy Sávi a szavazatokat? Nézd meg videónkat!

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.