Igazi vidéki hangulat: disznót vágtak a „nyóckerben” – Fotó!

Perzselés és feldolgozás; három fiatal úgy döntött, hogy a VIII. kerületben vág disznót. A helyiek az eset hallatán még kurtább történeteket kezdtek mesélni.



Megosztás
Szerző: KN
Létrehozva: 2024.06.09.
Módosítva: 2024.06.09.
VIII. kerület disznóvágás VIII. kerület malac

Igazi vidéki pillanatokat kaptak lencsevégre Józsefvárosban, a Baross utcában. Három fiatal egy társasház udvarán disznót vágott.

Épp perzselték a jószágot (Olvasói fotó)

„Ez a való világ”

A disznóvágásra évekkel korábban került sor, azonban a kép készítője szerint a mai napig gyakori a kerületben a haszonállat-tartás. 

„Én már meg sem lepődöm a hasonló történéseken a kerületben. A Kőris utcában tyúkokat is tartottak, valamint a szomszédomban voltak tehenek is. Nemrég egy kislány sétáltatott az utcán egy kismalacot” – mondta a Metropolnak Béla, aki 53 éve él a kerületben. 

A malacperzselés után kihozták a nagy asztalt és kezdődött a feldolgozás. Ez a való világ

– tette hozzá.

Vidéki pillanatok a VIII. kerületben

A fotó felkerült egy budapesti szürreális jelenségekkel foglalkozó Facebook-csoportba is, ahol nagy népszerűségnek örvendett; a legtöbben viccesnek tartották a jelenséget, egy páran azonban nem értették, hogy miért kell egy ilyen kis termetű disznót levágni. Volt, aki megosztotta, hogy látta, amikor egy Kőris utcai társasház udvarán lagzit tartottak, egy másik kommentelő pedig hozzátette, hogy a Lujza utcában kakasok és tyúkok vannak, szóval ő már meg sem lepődik, hogy disznót is vágnak a környéken. 

Malacok kószálnak Óbudán

Hónapok óta két törpemalac sétálgat a III. kerületben. A helyiek találgatják, hogy kihez tartozhatnak a sertések. A malacok szokatlan, városi környezetet választottak; az Aquincumnál a HÉV és a vasútállomás között legelésztek. Több járókelő is megcsodálta a két, barátságosnak tűnő malacot; képet is készítettek róluk, amit feltöltöttek egy helyi Facebook-csoportba, ahol találgatni kezdtek, hogy ki lehet az állatok gazdája.  

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás