A kormányfő a Szakma Sztár Fesztiválon mondott beszédet.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008 óta rendezi meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), kibővítve az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel (OSZTV). A versenyek országos döntőjére Budapesten, a Szakma Sztár Fesztiválon kerül sor, amely esemény a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével valósul meg.
Az esemény szerdai megnyitóján Orbán Viktor mondott beszédet. A miniszterelnök azzal kezdte, hogy a jövő Magyarországát ilyen helyeken rajzolják meg, a tehetséges fiatalok írják hazánk jövőjét.
15-20 éve még azt gondolták Magyarországon is, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák majd meg. De az elmúlt 15 évben felépítettük a munka alapú gazdaságot, és ma már mindenki tudja, hogy munka és szakmunka, szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő. Ma Magyarország alapját, és a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják. Ha a szellem emberei is kihozzák magukból a legtöbbet, és a két világ, a szellem és a szakmunka világa jól kapcsolódik össze, abból lesz a sikeres Magyarország
– mondta a kormányfő.
Orbán Viktor beszédében a jövőre is kitért.
„Meggyőződésem, hogy aki szakmát választ, az jó lóra tesz. Aki az itt látható szakmákból olyat választ magának, ami kiállja az idő próbáját, azon semmiféle új technológia, háború, de még Brüsszel sem foghat ki. Ebben a kiszámíthatatlan világban a magyar kormánynak az a feladata, hogy segítse a magyar fiatalokat, hogy saját lábukra állhassanak, és megkezdhessék önálló, felnőtt életüket” – fejtette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a fiatalok időtálló és korszerű képzést kapjanak. A kormányfő elmondta, hogy az oktatás során nagyobb hangsúlyt helyeztek a gyakorlatra, közelebb került egymáshoz az egyetemi világ és a szakképzés. Aki a legjobban teljesít, azokat azonnal felveszik a felsőoktatási intézményekbe. A miniszterelnök kiemelte: Magyarország a világon a 33. leginnovatívabb ország, míg a gyártási csúcstechnológiában az ötödik legjobbak vagyunk.
Orbán Viktor kiemelte, hogy aki belép a szakképzésbe, az kapjon anyagi támogatást is, így 2020 óta megduplázódott a szakképzésben oktatók bére. A miniszterelnök elmondta, a kormány négy dolgot garantál:
Íme Orbán Viktor teljes beszéde:
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre