Hatalmas sikerrel, álló tapsviharral folytatódott Mága Zoltán „50 év 50 koncert” jótékonysági missziója az MVM Dome-ban

Csodálatos felvételek érkeztek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.04.29.
Mága Zoltán MVM Doem Magyarország hegedűművész

Egy különleges zenei időutazás keretében, érzelemdús előadásokkal elevenítette fel pályafutását Mága Zoltán hegedűművész a minden eddiginél nagyobb, az MVM Dome telt házas, 16 ezer fős közönsége előtt tartott „50 év 50 koncert” című rendezvénysorozatának jubileumi gálaműsorán a Nemzet Színészeivel és Magyarország rangos előadóinak közreműködésével. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész 50. születésnapja alkalmából mintegy 500 fellépővel és közreműködővel szervezett koncertje nemcsak egyöntetű kiállás volt Európa és Izrael békéjéért, hanem az állami gondoskodásban és hátrányos helyzetben élő gyermekek megsegítéséért életre hívott új karitatív missziójának ünnepi, jubileumi előadása is. A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett művész születésnapi koncertjén éppen ezért öt olyan alapítvány számára ajánlott fel egy-egy millió forint összegű támogatást, amelyek a gyermekek gyógyulását, fejlődését és jövőjét segítik. A karitatív célokat is megvalósító misszió a következő napokban és hetekben Magyarország nagyobb városaiban, Erdélyben és a Vajdaságban hirdeti majd a szeretet és az összefogás erejét, fontosságát, és viszi el a segítséget a rászorulóknak.

Az Érdemes Művész díjjal kitüntetett hegedűművész ötvenedik születésnapja alkalmából idén január elsején, a Budapesti Újévi Koncertjén indította útjára az új, ötvenállomásos koncertsorozatát azzal a céllal, hogy egyrészt szívét és szeretetét szétosztva megajándékozza a közönségét azért a mérhetetlen és töretlen szeretetért és tiszteletért, amely végig kíséri pályafutását. Az új misszió további célja, hogy a már három alkalommal is teljesített 100 templomi jótékonysági koncertsorozatához hasonlóan elsősorban a gyermekek jövőjét, életkörülményeit tudja segíteni, kiemelten gondolva a hátrányos helyzetű és állami gondoskodásban élőkre. Mága Zoltán világhírű hegedűművész neve összeforrt a jótékonykodással, és az eddigi karitatív missziói során sok száz millió forinttal segítette a beteg gyermekek gyógyulását, ipari és természeti katasztrófák károsultjait, sorstragédiák áldozatait, kórházakat és iskolákat. 

A Prima Primissima-díjas művész „50 év 50 koncert” című eseménysorozatának minden egyes állomásán jótékonykodik, és kiemelten támogatja a kórházakat, a beteg gyermekek gyógyulását, így az MVM Dome-ban tartott gálakoncertjén összesen 5 millió forint összegű támogatást adott át. A hegedűművész egy-egy millió forinttal támogatta a Honvéd Kórházat és az autizmussal élő gyermekek oktatását segítő SNI Suli Tanodát, illetve a többezer nevelőotthonban élő gyermek táboroztatásának megvalósulását segítve az Ágota Alapítványt és a Szülők Háza Alapítványt. A tehetséges gyermekek jövőjét és fejlődést támogatva szintén egymillió forintot adományozott a Rajkó Zenekar számára, ahonnan Mága Zoltán művészi pályafutása is elindult. 

Az idén 50. születésnapját ünneplő Budapest és Szolnok díszpolgára beszédében úgy fogalmazott, szíve és lelke ma is ugyanúgy tele van szeretettel és tenni akarással, mint hatéves korában, amikor először állt színpadra, épp ezért a jubileumi évfordulóját kihasználva minden közszereplésével szót emel a békéért, amire most a világnak a legnagyobb szüksége van. „A legfontosabb, hogy a háború borzalmai véget érjenek, a fegyverek elnémuljanak, és küzdjünk a szegénység felszámolásáért és a betegségek gyógyulásáért, a kisgyermekek védelméért” – mondta Mága Zoltán, megjegyezve, 50 állomásos koncertsorozata is ezt a célt segíti. „Ismernek, nagy küzdő vagyok, és vállalásaim teljesítem. Fél évszázadot megérve ma még erősebben hiszek az emberi jóságban, az egységbe tömörült akarat és a szeretet erejében, amelyre most 2024-ben fontos ügyekben is szükség lesz. Meg kell védenünk és őriznünk eredményeinket, megszerzett és kivívott jogainkat hazánkban és Európában egyaránt” – hangoztatta a Liszt Ferenc-díjas művész.

A zsúfolásig megtelt budapesti multifunkcionális sportcsarnokban - amely Magyarország egyik legnagyobb befogadóképességű koncerthelyszínének is számít – a mintegy 16 ezer fős közönség egy különleges zenei utazás során megismerhette Mága Zoltán fél évszázados életútját a kezdetektől az idei évben átvett Érdemes Művészi kitüntetésééig. 

A különleges koncerten tematikus blokkokra osztva mutatták be Mága Zoltán egyes életszakaszait, fontosabb állomásait, így az önálló, 40 fős zenekarának első világkörüli turnéját, a Budapesti Operettszínházban, majd a híres pesti mulatóban, a Moulin Rouge-ban töltött éveket. Mindezekben közreműködtek a Rajkó Zenekar növendékei, az Operettszínház művészei, köztük Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Janza Kata, Kiss Diána, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, akikhez meglepetésként csatlakozott a patinás teátrum főigazgatója, a Magyar Állami Operaház mesterművésze, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kiss-B. Atilla. A legendás pesti mulató, a Moulin Rouge hangulatát, amelynek Mága Zoltán egykori szólistája, majd művészeti igazgatója és rendezője volt, a mulató korábbi dívája, Fésűs Nelly idézte vissza. A Mága Zoltán által Magyarországon meghonosított crossover stílust egy különleges produkcióban Magyarország egyik legjobb és leghíresebb női DJ-ének, DJ Yaminának a közreműködésével elevenített fel, amelyre a közönség felállva táncra perdült. 

A már tizenkilenc önálló előadást megélt Budapesti Újévi Koncert legszebb és legemlékezetesebb pillanatainak felidézéseként, valamint az MVM Dome koncert emelkedettségét jelképezve lépett színpadra korunk egyik legnagyszerűbb szopránénekesnője, a Kossuth-díjas Sümegi Eszter is, de hatalmas vastapsot kapott a cigánydal-éneklés koronázott királynője, a Kossuth-díjas Bangó Margit is.

Mága Zoltán születésnapi koncertjének megható, egyben kultúrtörténelmi pillanata volt, amikor a világhírű hegedűvirtuóz gálakoncertjén színpadra léptek a Nemzet Színészei, Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, és színészlegendáink, a Jászai Mari-díjas Voith Ági, a Kossuth-díjas Koncz Gábor, és a szeretet mindent legyőző erejét hirdetve Európa és Izrael békéjéért egy 200 fős gyermek és felnőtt kórus közreműködésében elénekelték Seress Rezső békedalként is ismert Szeressük egymást gyerekek című örökzöld slágerét. Az egyedi és megismételhetetlen produkciót a közönség felállva, hosszú perceken át zúgó vastapssal köszönte meg.

A gálakoncert fénypontjaként egy tortával lepték meg az 50 éves hegedűművészt, aki annyira meghatódott és elérzékenyült attól, hogy a mintegy 16 ezer fős közönség egy emberként felállva, perceken át zúgó vastapssal köszöntötte. A Szeretet hegedűse köszöntet mondott a megszámlálhatatlan jókívánságokért, a közéleti és művészi munkáját övező szeretetért és bátorításért, amely mint fogalmazott, rendkívüli erőt ad számára, és élete végéig elkíséri. A gálakoncerten felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök és az Egyesült Államok korábbi elnöke Donald Trump által írt leveleket, amelyekben jókívánságukat fejezik ki Mága Zoltánnak születésnapja alkalmából.

A születésnapi gálakoncerten egy-egy önálló produkcióval és egy meglepetés-előadással is színpadra lépett Mága Zoltán két gyermeke, a pécsi Tudományegyetem művészeti karán diplomát szerzett és a Budapest Dal verseny győztese lett platinalemezes énekes, Mága Jennifer, és a világ legjobb zenészképző egyetemén, New Yorkban, a Juilliard Schoolban tanuló és számos nemzetközi hegedűversenyt megnyert Ifjabb Mága Zoltán is.

A fiatalság és a zenei megújulás jelképeként a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész a különleges fény és látványvilágot felsorakoztató díszlet között egy Rolling Stones számmal is meglepte a közönséget. Szintén kiemelt színes eleme volt a koncertnek, egyben visszaidézése az elmúlt évek újévi gáláinak a nemzeti összetartozást erősítő, a határon túli magyarság himnuszaként is emlegetett Ismerős arcok nevű zenekar Nélküled című számának elhangzása, amelyet az ikonikus dal szerzője, Nyerges Attila mintegy 100 fős gyermekkórus közreműködésével énekelt el.

A születésnapi gálakoncert záróprodukciójaként a Nemzet Színészei, a Kossuth-díjas előadók és valamennyi fellépő és közreműködő a 16 ezer fős közönséggel együtt, közösen énekelték el az A csitári hegyek alatt című népdalt. 

A mintegy 500 fellépőt és közreműködőt felsorakoztató „50 év 50 koncert” MVM Dome-ban tartott gálakoncert rendezője Vaszilenko Eugénia, az est műsorvezetője Liptai Claudia volt. A Somfai Péter látványtervező-műszaki vezetőnek köszönhető látványos színpadtechnika és látványvilág mellett a produkció művészeti vezetője és hangszerelője a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Zsoldos Béla és Ott Rezső volt. Közreműködött a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok, vezényelt Balassa Krisztián. A „Próká-Torok” kórus (Budapesti Ügyvédi Kamara kórusa), a Budapesti Lantos Kórus, az ELTE Bartók Béla Énekkar és a Csiribiri Kölyökklub Kórusa mellett közreműködött Túri Lajos Péter Társulata és a Csillagszemű Tánckar és Tímár-Táncakadémia növendékei, Művészeti vezetőjük Tímár Böske, valamint a Rajkó-Talentum Művészeti Iskola növendékei.

Mága Zoltán az „50 év 50 koncert” misszióján keresztül az összefogás erejét és a hátrányos helyzetű gyermekek számára nyújtott segítségét a következő napokban és hetekben Magyaroroszág nagyobb városaiba, többek között Debrecenbe, Nyíregyházára, Győrbe, Szegedre, Sopronba, Kaposvárra, Pécsre, valamint Erdélyben Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad városaiba, és a vajdasági Szabadkára viszi el. Emellett Amerikában, Kínában, Japánban, Új-Zélandon, Dél-Koreában, Ausztráliában lesznek fellépései, és már készül a 2025 első estéjén megvalósuló XVII. Budapesti Újévi Koncertjére is. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás