
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMég a csillagászok is megdöbbentek.
Az Európai Űrügynökség Gaia űrtávcsövével éppen a Sas csillagképet vizsgálták, amikor észrevették, hogy az egyik csillag furán mozog. Ebből jöttek rá, hogy egy fekete lyuk körül kering, amit a számítások szerint 11 és fél évente kerül meg.

Noha a Gaia által gyűjtött adatokat csak jövőre tervezték nyilvánosságra hozni, a felfedezést olyan fontosnak tartották, hogy már most körbekürtölték a csillagászoknak, hogy mielőbb többen kezdjék el vizsgálni. A BH3 nevet kapott objektum ugyanis az eddig ismert legnagyobb csillagi eredetű fekete lyuk a Tejútrendszerben: Napunk méretének a 33-szorosát is meghaladhatja.
Ez a legmasszívabb csillag eredetű fekete lyuk galaxisunkban, és a második legközelebbi, amit eddig felfedeztek
– emelte ki a The Guardiannek Pasquale Panuzzo, a párizsi obszervatórium csillagásza, aki szerint akkor alakult ki, amikor egy, a Földtől alig 2000 fényévre található csillag felrobbant.
Egyébként akár 100 millió hasonló fekete lyuk is rejtőzködhet a galaxisunkban, de hiába hatalmasak, és hiába bocsátanak ki óriási energiát, nehéz kiszúrni őket. A legtöbb körül ugyanis nem kering csillag, ami utalna a jelenlétükre – mutatott rá a szakember.

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.