
Aligátor sétált be egy pékségbe, videón a döbbenetes jelenet
A kamerák mindent vettek.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKét gyermekük maradt utánuk árván.
79 éves korában meghalt Balázs-Piri Krisztina újságíró, nem sokkal azután, hogy a közelmúltban férjét elveszítette. Két gyermekük maradt utánuk árván.

Bár kollégái tudtak súlyos betegségéről és aggódtak érte, ő maga sohasem panaszkodott.
Rá mindig lehetett számítani. Most is, az utolsó percekig
– írta nekrológjában a Nők Lapja, ahol nyugdíjba vonulása után is rendszeresen publikált egykori vezetőjük.
Balázs-Piri Krisztina a Világ Ifjúságánál kezdett dolgozni, később a VNU és a Sanoma majd a Central Média munkatársaként, a Beau Monde és a Praktika magazin főszerkesztőjeként, valamint a Sanoma Médiaakadémia vezetőjeként tevékenykedett. Ő állította fel a Cosmopolitan első stábját, majd a Meglepetés magazinét.

A kamerák mindent vettek.

Négy hónapon át titokban filmezték a humoristát.

Hat európai repülőjáratot érintett bombariadó.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.