
Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében
A korábbi hírekkel szemben nem két ember követte el a betörést.
Friss hírek érkeztek a hétfő hajnali órákban elkövetett budapesti Louis Vuitton üzlet betöréséről. A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusboltbetörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik – közölte pénteken a rendőrség.

Mint ismert, az elkövetők autóval tolattak a Loius Vuitton márkabolt kirakatába április 15-én 2 óra 30 perc körül Budapest VI. kerületében. A betört üvegen át táskákat, napszemüvegeket és öveket loptak el több tízmillió forint értékben. A fővárosi nyomozók még aznap elfogtak két feltételezett tettest, egy montenegrói és egy horvát állampolgárt, a lopott tárgyak nagy részét megtalálták.
Mindkét férfit jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe, letartóztatásukat az ügyészség indítványozta, a bíróság pedig elrendelte. A gyanúsítottak társait – a felvételeken szereplő férfiakat – jelenleg is keresi a rendőrség.
A bűncselekmény elkövetésének valamennyi részletét a Budapesti Rendőr-főkapitányság a büntetőeljárás sikere érdekében a nyomozás kezdeti szakában nem hozta nyilvánosságra.
Íme a betörésről készült videófelvétel, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság tett közzé a Facebook-oldalán:
Top hírek


Rendkívül ritka betegséggel küzd az egyéves kisfiú, az édesanyjának kellett újraélesztenie
Mindent megtesznek, hogy megtalálják a gyógymódot.

Eltűnt a gyereke életéből, tartásdíjat sem fizetett a cégvezető
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre