
„Évekig szenvedtem ettől a tünettől, kiderült, hogy halálos rák”
Két évet adtak neki az orvosok.
Magyar Péter manipulatív módon lényegében felesége „szájába adja” az előre kitalált kérdéseket. A volt miniszter jól hallhatóan nem akar beszélgetni erőszakos férjével...
Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy másfél perces hangfelvételt, ahol a nyilvánvalóan terrorizált Varga Judittal beszélget. Manipulatív módon lényegében a „szájába adja” az előre kitalált kérdéseket. A volt miniszter jól hallhatóan nem akar beszélgetni az erőszakos férjével, és minél hamarabb túl akar lenni a kierőltetett beszélgetésen, teljesen nyilvánvalóan tart tőle. Magyar Péter gyakorlatilag a „szájába rágja”, diktálja a mondatokat, amiket hallani szeretne. A felvételen a fogalmazás teljesen homályos, és a szöveg is halk. Minden nevet Magyar mond ki. A felvétel egyértelműen vágott, manipulált.

A beszélgetésben a Völner–Schadl-ügyről van szó, de azzal kapcsolatban nincs semmi új, mind a két gyanúsított már vádlott. Mindezek alapján nyilvánvaló: kipukkadt a Magyar Péter-lufi – írja a Ripost.

Két évet adtak neki az orvosok.

Űrkutatási konferencia lesz Magyarországon február 10-én.

A 3I/Atlas már elhaladt a Föld mellett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.