
Elon Musk bejelentése az egész világot meglepte, ez mindent megváltoztathat
Történelmi lépést jelentett be Elon Musk.
Átverés átverést követett.
Egy brit férfi úgy döntött, meghamisítja újszülött fia apasági tesztjét annak érdekében, hogy elkerülje a 20 ezer fontos (8,5 millió forint) tartásdíjat.
A 32 éves új szülő azt hazudta, hogy nem ő a hároméves kisfia apja, és amikor volt párja DNS-tesztet kért, a férfi kiosont a rendelőből az autójához, ahol rávette a nagybátyját, hogy adjon helyette nyálmintát. A rokont azt hazudta, a munkahelye megtartásához igazolnia kell, hogy nem beteg, és mivel ő átesett koronavírus-fertőzésen, elveszíthetné az állását.
Ám miután az így elvégzett teszt alapján elutasították a kisgyermek anyjának kérését, a nő nem hagyta annyiban a dolgot: megtámadta az eredményt.
Amikor abbahagyta a fia támogatását, sokat küszködtem, néha csak egy csésze teát vagy kávét ittam étkezés helyett, hogy a gyerekeim ehessenek
– ecsetelte nehéz anyagi helyzetét az édesanya a Daily Mailnek.
A hatóságok pedig ezek után immár szigorú kontroll mellett új mintát vettek a férfitól, így kiderült az aljas húzás. A bíróság emiatt fizetésre kötelezte, most havi 680 fontot vonnak tőle az aktuális részletek és a hátralékok fedezésére. Emellett 12 havi közmunkára ítélték, amiért még csak pénzt sem kap, tehát duplán bánhatja a pénztárcája a csalást.
Történelmi lépést jelentett be Elon Musk.
Elképesztően sokan gyűltek össze Orbán Viktor ünnepi beszédére.
Óriási tömeg hallgatta végig a miniszterelnök beszédét a Nemzeti Múzeumnál.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre