
Hátborzongató dolgot tett egy futár, egy édesanya azóta is retteg
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA megrendelő éppen fürdött, és anyaszült meztelen volt.
Meghan Phillips skóciai otthonában éppen a fürdőszobában volt a minap, amikor kopogást hallott a lakásajtón. Mivel meztelen volt, nem tudott kimenni ajtót nyitni. Csak amikor végzett a zuhanyozással, és amikor kilépett, akkor konstatálta, hogy valaki járt a lakásában.

A helyzet egyértelmű volt, ugyanis az előszoba közepén egy csomag állt, amit ő rendelt meg az Amazonon. Világos, hogy a futár nem várt engedélyre, hanem simán besétált a lakásba.
Egy összetartó közösségben élünk, ahol mindenkit ismerünk, ezért napközben soha nem zárom be az ajtót, de ez az eset most nagyon felkavart
– mesélte el a Daily Recordnak a 34 éves anyuka, aki úgy érzi, hogy megsértették a privát szféráját.
Elmondta, hogy párja 12-14 órás műszakban dolgozik, így hosszú ideig szokott távol lenni, ezért nem érzi magát biztonságban.
A lányom még csak hároméves, és a fürdőszoba ajtaja nyitva volt, amikor fürödtem, mert próbáljuk bilire szoktatni, így duplán kiszolgáltatott helyzetben voltam
– árulta el legbelsőbb érzéseit.
A nő jelentette az esetet az Amazonnak, de úgy érzi, hogy nem vették komolyan.
Azt mondták, hogy kivizsgálják az ügyet, de szerintem nem igazán foglalkoznak vele, ami elkeserítő, ha valakinek a biztonságáról van szó
– fogalmazott.
A cég szóvivője ugyanakkor a lapnak megerősítette, hogy valóban megvizsgálják a történteket, mivel nagyon magas követelményeket támasztanak a szállító partnerekkel szemben.

Top hírek

Helyreigazítás Radnai Márkkal kapcsolatos valótlan híresztelésünk miatt

Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre