„Mélységesen elszomorít, hogy ilyesmi megtörténhetett” – megdöbbentő dolgot műveltek Dunaharasztin

A karácsonyi ünnepek közeledte sem rettenti el a tolvajokat, ezt vitték el egy ház elől.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.12.21.
Módosítva: 2023.12.21.
rekord tolvaj vászontáska Dunaharaszti ajándékcsomag

Rekordidő alatt lépett meg a karácsonyi ajándékokkal az a tolvaj, akit a Dunaharasztin élők azóta is keresnek.

A férfi pillanatok alatt lépett meg a karácsonyi ajándékcsomaggal (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

Dunaharasztin, a Csokonai utca és a Szondi György utca kereszteződésének közelében tette le a karácsonyi ajándékcsomagját az a fiatal nő, aki egyik barátját szerette volna meglepni.

Mire a nő értesítette barátját, ami még két percig sem tartott, a csomagnak már hűlt helye volt. Azaz nagyjából az idő alatt, míg ő kiért a házból, valaki elvitte a narancs színű vászontáskát, mely több, gondosan kiválasztott karácsonyi ajándékot tartalmazott.

– jegyezte meg a hölgy, aki azt szerette volna, ha nevét nem közöljük.

A környékbeliek többsége felháborodott az eset kapcsán, voltak azonban olyanok is, akik nem értették, hogy miért kellett otthagyni az ajándékokat.

„Grazban, ha akkor jön a csomagod, mikor nem vagy otthon, sokszor az ajtó előtt hagyják és mégsem tűnik el. Eszükbe sem jut a máséhoz nyúlni.”

A Metropol a karácsonyi meglepetéscsomagot a kapuban hagyó hölgytől azt is megtudta, hogy mi történt a csomag eltűnése óta.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.