
Újabb fejlemény a rokonaival mérgező gombát etető nő ügyében
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHárom vendég halt meg a háziasszony főztjétől.
Mérgező gombát szolgált fel vendégeinek, köztük volt apósának is egy nő még július 29-én az ausztráliai Leongatha-ban.

A 49 éves Erin Patterson Wellington bélszínt tálalt a családi ebéden, amely után négy embert kórházba kellett szállítani. Egy idős házaspár és egy 66 éves asszony napokon belül meghalt, a negyedik rokon is súlyosan megbetegedett, de két hónapos kezelés után felépült – írta a BBC.
A toxikológiai vizsgálat kimutatta, hogy a gombák állnak a rosszullétek hátterében. A házigazda egy élelmiszerüzletben vásárolt alapanyagokat, valamint egy ázsiai boltban hónapokkal korábban vett szárított gombakeveréket használt.
A nő két gyerekének semmi baja nem lett az ételtől. Erin Patterson ezt azzal magyarázta, hogy a kicsik nem voltak ott az ebédnél, csak másnap ettek a maradékból, de a gombát lekaparták róla, mivel nem szeretik.
Az asszonyt csütörtökön őrizetbe vették, és házkutatást is tartottak nála. Ezután előzetes letartóztatásba helyezték, és többrendbeli gyilkossággal, valamint gyilkossági kísérlettel gyanúsítják - írja a Tények.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre