Mindössze két egészséges nap jutott: rögtön születése után megfertőzte a kisbabát a halálos kór

Megrázó vallomást tett egy bűnbánó édesanya.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2023.11.25.
halálos betegség tünetek csecsemő életmentés

2019 novemberében Mihila Mushtaqról a születése után nemsokkal derült ki, hogy RSV-je van. Ez a betegség egy gyakori légúti vírus, ami azonban a csecsemők számára súlyos szövődményeket okozhat. A kisgyermeknek bár voltak nyilvánvaló tünetei, az édesanyja Hafsa Mushtaq nem ismerte fel időben őket, így nagyon rossz állapotban szállították kórházba a kisbabát. 

Az orvosok végül megmentették a gyermek életét Fotó: Pexels/Karolina Grabowska (Képünk illusztráció)

– kezdte beszámolóját az édesanya a The Sun lapnak.

Hafsa csak két nappal a születése után vette észre babáján, hogy nem megfelelően lélegzik. Nagyon mély lélegzeteket vett a csecsemő, és a mellkasa befelé nyúlt. Saját elmondása szerint bár korábban egyik gyermekénél már találkozott az RSV-vel, nem ismerte fel azonnal, mert álmában sem gondolta volna, hogy egy csecsemő a születése után azonnal elkaphatja a kórt. 

 

 – tette hozzá az édesanya. Itt azonban pozitív irányt vett a kislány története, ugyanis a kórházban sikeresen küzdöttek az életéért, és megtudták menteni a babát. A megfelelő kezelések után még két hétig otthon lábadozott a csöppség, azonban kiheverte a betegséget, és most már életerős 4 éves kislány vált belőle.

Hafsa azonban a mai napig nem tudott megbocsátani magának, és ezért csatlakozott az RSV-vel szemben harcot folytató alapítványhoz, és minél több embernek felakarja nyitni a szemét, és elakarja érni, hogy a szülők azonnal felismerjék, ha a babájuknak légúti vírus támadja meg a szervezetét.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.