Semmi sem szent: még a halottak napját is kihasználják az Ercsi úti temetőben garázdálkodó tolvajok





Október végén rengetegen zarándokolnak el a temetőkbe szeretteikre emlékezve, amit a tolvajok ki is használnak. Érdemes elővigyázatosnak lenni, hiszen figyelmetlenségünkkel gyakran tálcán kínáljuk a bűnözőknek a zsákmányt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.10.26.
Halottak Napja tolvaj Érd temető bűnbanda

Néhány napja fölröppent egy hír, miszerint az érdi Ercsi úti temetőben egy profi bűnbanda tartja rettegésben a halottaikra emlékezőket. Bár a hír nem teljesen légből kapott, szervezett akcióról nem beszélhetünk, hiszen a rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetők személye között nincs összefüggés. Lapunk megkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik az alábbi tájékoztatást adták az ügyben.

A tolvajoknak még a halottak napja sem szent. Fotó: Lang Róbert

„Túlzó és legfőképp valótlan a szóhasználat, amelynek elsődleges célja jó eséllyel az emberek biztonságérzetének negatív irányú befolyásolása.”

A valóság ezzel szemben az, hogy az elmúlt hónapokban három lopásról kapott bejelentést a rendőrség a környékről, kivétel nélkül nyitva hagyott autók utasteréből loptak el egyelőre ismeretlenek értékeket.

Arról is tájékoztatta a Metropolt a rendőrség, hogy a három ügynek elkövetői oldalról nincs köze egymáshoz, magyarán semmi nem utal arra, hogy ugyanazok lennének a tettesek.

A hasonlóság a helyszín, illetve a be nem zárt autók

– fogalmaztak a zsaruk, majd hangsúlyozták, hogy autóinkat mindig zárjuk be, és az utastérben, látható helyen semmiképp se hagyjunk értékeket.

A Metropol természetesen a helyszínre is kilátogatott, ám az esetekről senki sem tudott érdemi tájékoztatást adni. A temető mellett dolgozó virágárusok és a sírokat gondozó látogatók sem tapasztaltak és nem is hallottak a bűncselekményekről. A temetőben éppen szolgálatot teljesítő személyzet elmondása szerint ottjártunkkor nagyjából 150 autó és számtalan gyalogos fordult meg a temetőben, mégsem hallott senkitől panaszt.

Természetesen nem árt az óvatosság, ám úgy tűnik, nincs szó szervezett akcióról, csupán nyitva hagyott autókról és elöl hagyott értékekről. Érdemes a rendőrség tanácsát betartani, hiszen ezzel megelőzzük a bűntényeket, ráadásul nem keltünk hamis félelemérzetet másokban.





 





Ezeket olvastad már?
Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás