Több mint Kufli: klímatudatos gyerekparadicsom Budapest belvárosában





Kufli tematikájú befogadó játszótérrel adta át a klímatudatosan megújított Hild teret Belváros önkormányzata.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.18.
Módosítva: 2023.09.18.
V. kerület Hild tér játszóter Belváros zöld szemlélet

Magyarországon elsőként az V. kerületben hoztak létre Dániel András nagy sikerű Kuflik mesesorozatának szereplőivel benépesített játszóteret, amely akadálymentes, így a megváltozott képességű gyermekek igényeinek is megfelelő. A klímatudatos megoldások alkalmazásában élen járó kerület a Hild tér megújításával ráadásul már a második, a kék- és zöldszemléletet egyaránt ötvöző parkot valósította meg a Belvárosban. A természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás jegyében az új park víztakarékos megoldásokkal, esővizet helyben megtartó rendszerrel és fúrt kúttal is rendelkezik.

A kékszemlélet jegyében, a Duna közelsége okán, a téren fúrt kutat alakítottak ki, így nem ez értékes ivóvízzel öntözik a növényeket. Sőt, a megújított téren minden lehulló esőcseppet eltárolnak és a fák gyökérzetéhez, illetve a növényekhez vezetik dréncsövekkel, amelyek így egy kiadós eső után napokkal később is biztosítják a vizet a növényeknek

A Főváros Önkormányzata szeptember elsejétől átadta a leromlott állapotú Hild tér üzemeltetését Belváros Önkormányzatának. Az V. kerület célként tűzte ki a tér és a kapcsolódó közterületek átépítése által a mai kor igényeinek megfelelő közösségi tér, illetve park kialakítását, amelynek szerves részét képezi az új játszótér is.

A területen teljes talajcserét végeztek 250 cm mélységig, speciális technológiával, favédelmi szakember felügyeletével, hogy ez a meglévő fák életfeltételeit, stabilitását ne veszélyeztesse

A Dániel András mesesorozatának szereplőivel benépesülő új park és játszótér kialakítását közösségi tervezés előzte meg a lakosság bevonásával, figyelemmel az V. kerületben élő családokra és a szomszédos óvoda igényeire is. A Belváros finanszírozásában megvalósult beruházást a megváltozott képességű gyermekek társadalmi integrációját támogatva a Szerencsejáték Zrt. adománnyal, míg a környezetbarát és energiahatékony innovációhoz hozzájárulva az MVM Partner Zrt. pályázati támogatással is segítette.

A zöldszemlélet jegyében 13 új fát telepítettek, ebből 4 darab 20-25 éves, 15-20 méter magas egyed – a máshol jellemző ültetési mérethez képest mondhatni „óriásfák” – amelyek meglévő lombkoronaméretüknek köszönhetően már az ültetést követő első évben árnyat adnak a látogatóknak

A Belváros legújabb játszóterét az V. kerületi családok egy nagyszabású megnyitó esemény keretében vehették birtokba, ahol Kufli-meseolvasás, koncertek, gyermekműsorok, szeniortánc, interaktív bábjáték-automata, kvízjáték és kézműves-foglalkozások várták a látogatókat.

A talajcsere  során a meglévő fák gyökérzetének védelmében speciális, levegőfúvásos technikát alkalmaztak, ezáltal elkerülve a koros fák sérülését

Az átadó eseményen a Zödön, Bélabá, Fityirc és társaik világát megálmodó Dániel András felolvasta a külön a Hild tér megújítása alkalmából írt meséjét. A szerző A kuflik és a magányos fa című történet megírása mellett a játszóeszközök tervezésében is részt vett. A Hild tér meséjét nemcsak az eseményen résztvevő gyermekek, hanem a játszótér minden látogatója meghallgathatja a kihelyezett QR-kód beolvasásával, ráadásul Scherer Péter, a „Kuflik magyar hangjaként” is ismert kiváló színművész előadásában.

A megújított Hild tér ünnepélyes átadóján Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere elmondta: „Hatalmas öröm és büszkeség nekünk, belvárosiaknak, hogy összefogással, közös tervezéssel a Hild téren létrehoztuk hazánk első Kufli tematikájú, befogadó játszóterét, ahol a megváltozott képességű gyermekek is önfeledten játszhatnak, valamint itt is érvényre juttattuk azt a példaértékű klímatudatos szemléletet, amit az V. kerületben már évek óta képviselünk. Az összetartás, az együttműködés, a Belváros szeretete segítette mindannyunk álmának a megvalósulását, ez a belvárosiak közös sikere!”

Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere a játszótér leglátványosabb elemével, Zödönnel

A téren, mint ahogyan a Belváros összes, elmúlt időszakban megújult közterületén, a csapadékvíz-gazdálkodás feltételeinek a kialakítására is sor került. A növényzet vízellátását a helyben gyűjtött és megtartott csapadékvízzel, fúrt kútból származó talajvízzel, vízpazarlásmentes automata öntözőrendszerrel biztosítják. A zöldszemlélet jegyében nemcsak a faállomány növelésére, hanem a meglévő fák megőrzésére is kiemelt figyelmet fordítottak. Speciális gyökérvédelmi technológia alkalmazásával és favédelmi szakember felügyelete mellett, 250 cm mélységig teljes talajcserét végeztek, így a területen álló egykori telefonközpont maradványainak rekultiválásával ideális életteret alakítottak ki a fáknak, növényeknek. A tervezési koncepció gerincét a parkban jelen levő koros fák képezték, miközben a Hild téri faállomány 13 új fával, köztük több, igazán nagyméretű, 20-25 éves, 15-20 méter magas egyeddel változatos magasságú cserjékkel, évelőkkel és gyepfelülettel is gazdagodott. Az illemhelyet is magába foglaló új kapu tetején zöldtető kialakítására került sor és ahol lehetett, kúszónövényekkel teremtettek további függőleges zöldfelületeket. A zöldfelület arányát a parkban a korábbi 24 százalékról 37 százalékra növelték. A többszintű zöldfelület kialakítása során figyelembe vették a benapozás-vizsgálatok eredményét és új árnyékos területeket hoztak létre. Ez, valamint a kihelyezett egyedi bútorok és egy közösségi könyvtár is kedvez a természetben olvasni vágyóknak.

A József Attila u. 12. szám alatti épület és a Hild tér közötti utca szakasz gyalogosforgalmúvá alakításával lehetőség nyílt a parki zöldfelületek kerítésen kívüli folytatására, ezzel összesen 851 négyzetméteres értékes zöldfelület jött létre. A téren, szintén Belváros által, még 2022-ben kialakított zöld buszváró is az új és zöldebb közpark részévé vált.

A változatos parkban – a Főváros Önkormányzatának feladatellátási hiányosságának pótlására – illemhely, pelenkázó is kialakításra került, és egy gyermekbarát ivókutat is telepítettek. Természetesen új utcabútorokat, kerékpártámaszokat és egy pingpongasztalt is kihelyeztek. A közvilágítás is teljesen megújult, így a sötétedéskor zárható kapukkal ellátott új közpark, 0–24 órás élő erős őrzéssel és térfigyelő kamerarendszerrel kiegészítve nyújt biztonságot.

A gyerekek máris birtokba vették a megújult játszóteret

Belváros Önkormányzatának fejlesztései olyan elismeréseket nyertek már el, mint a nemzetközi szinten a legjobb építészeti megoldásokat díjazó BIG SEE Architecture Award, az ökotudatossági zöld minősítés, a Virágos Magyarország verseny fődíja és az innovatív faültetési módszerek alkalmazásért járó oklevele, a 2022. évi Építőipari Nívódíj vagy az immár háromszor kiérdemelt Településfejlesztési Díj. A Hild tér megújítása során is az említett díjakkal fémjelzett szakmai színvonalon és a Belváros Önkormányzatára jellemző nagy odaadással, odafigyeléssel történt megvalósítás eredményeképpen minden bizonnyal sokak új kedvence lesz a Belváros új közösségi tere.





 





Ezeket olvastad már?
Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás