Szülinapi bulihoz hívták a mentőket: 28-an rosszul lettek





A tömeges rosszullétet az ételek vagy a köret okozhatta. Az eset miatt vizsgálat indult.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2023.09.12.
Módosítva: 2023.09.12.
születésnap kórház ételmérgezés

Rémálom lett egy születésnapból New Yorkban, 12-en kórházba kerültek, 28-an pedig rosszul lettek, miután egy szusizóban ettek. A 13 éves lány, akinek a születésnapját tartották, szintén rosszul lett.

orvos, doktor, kórház, egészségügy, Shutterstock illusztráció
Több gyermeket is kórházba kellett szállítani Fotó: PopTika / Shutterstock

A gyermek édesanyja szerint a vendégek a nyers haltól, vagy valamilyen hústól kaptak ételmérgezést, de felmerült az is, hogy a körettől betegedhettek meg. Mivel a vendégeknek a különféle ételek mellé rizst szolgáltak fel. A szemtanúk beszámolói alapján a tinik közül már többen az étteremben elkezdtek sugárban hányni, alig néhány órával azután, hogy megették az ételeket.

A szülők a gyerekeiket magukra hagyták, és a bárban iszogattak és tenger gyümölcseit ettek. Közülük senki sem betegedett meg. A megyei egészségügyi tisztviselők szerint a tinédzserek mellett egy másik asztalnál lévő csoport is megbetegedett, köztük egy terhes nő és egy 90-es éveiben járó idős ember is.

Az étteremben állítólag elromlott a hűtő, így emiatt tárolhatták nem megfelelő körülmények között a fogásokat. A vendégek a bacillus cereus nevű kórokozóval fertőződhettek meg, ami gyakran előfordul a nyers rizsben, azonban mindaddig ártalmatlan, amíg a rizst meg nem főzik, majd szobahőmérsékleten hagyják. Az étterem tulajdonosát nem sikerült elérni, az ügyben tart a nyomozás – számol be róla a Foxnews.





 





Ezeket olvastad már?
Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás