Folytatódik a Szerencsejáték Zrt. játszótérépítési programja

Idén újabb befogadó játszóterek épülnek országszerte a nagyvárosokban a Szerencsejáték Zrt. támogatásával. Az első 2023-ban átadott játszótér az V. kerületi Hild téren került átadásra, amelynek megvalósításához a nemzeti lottótársaság 60 millió forinttal járult hozzá. „A játék összeköt!” program keretében eddig 22 olyan inkluzív játszótér épült, ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek közösen játszhatnak. Ez a szám év végéig 28-ra fog emelkedni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.09.19.
Szerencsejáték Zrt. játszótér közlemény

2023-ban tovább folytatódik a nemzeti lottótársaság játszótérépítési programja, újabb 6 darabbal bővül az inkluzív játszóterek száma, ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek közösen játszhatnak együtt. Az idén először átadott játszótér a fővárosi V. kerületi Hild téren található, a megépítését ezúttal a nemzeti lottótársaság az önkormányzattal közösen végezte el a tér megújításával együtt.

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: „A játszótérépítési program alapjául az az elköteleződés szolgált, amelyet 20 évvel ezelőtt tettünk, miszerint segítjük a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját. Ezekkel a játszóterekkel lehetőséget nyújtunk ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek ép társaikkal közösen élhessék meg a játék minden örömét. Hiszünk abban, hogy a közös élményeknek köszönhetően a gyerekek befogadóbbak és nyitottabbak lesznek, és felnőttként már ezt a szemléletet adhatják tovább a saját gyermekeiknek. A fogyatékkal élő gyerekek pedig e befogadó környezetnek köszönhetően válhatnak sikeres és boldog felnőttekké.”

A Szerencsejáték Zrt. az elsők között csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és az Európai Fogyatékosságügyi Fórum kezdeményezéséhez, amelyben a felek vállalták, hogy a szerencsejáték-szektor kiemelt szerepet tölt be a jövőben a fogyatékosságügy támogatásának területén. A társaság 2017-ben indította el befogadó játszótér programját, melyek építését az időszakosan megjelenő Nagykarácsony sorsjegy bevételéből finanszírozza. A sorsjegyen minden évben szemléletformáló üzeneteket is megjelenít. 

Az országos program mottója: „A Játék összeköt!” Az egyetemes tervezéssel készített inkluzív játszóterek akadálymentesen megközelíthetők, az egyes játékelemek között kerekesszékkel önállóan, azaz segítség nélkül lehet közlekedni. A játékok nem feltétlenül speciális kialakításúak, de hozzáférhető játékélményt biztosítanak mindenki számára, megfelelő eszközkiképzéssel, burkolattal, megközelítési felülettel, akadálymentes közlekedési pontok biztosításával.

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. támogatásával 2022 év végéig 22 játszótér épült, melyek egyharmada Budapest különböző kerületeiben, míg kétharmada vidéki nagyvárosokban. Az egyes játszóterek külön tematikára épülnek, amely jól illeszkedik a városok hagyományaihoz, illetve településképéhez. A nemzeti lottótársaság idén ősszel a fővárosi V. kerületi játszótér mellett további 5 játszótér építését vállalta, ezek munkálatai már megkezdődtek. A program sikerességét jól mutatja, hogy 2022 év végére már közel húszezer gyermek ismerkedhetett meg az önfeledt játék ezen formájával. 

„A játék összeköt!” játszótérépítési program jószolgálati nagykövete továbbra is a világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, Drávucz Rita. 

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. 2003 óta elkötelezett a fogyatékkal élők társadalmi integrációjának elősegítésében. A társaság amellett, hogy jó példával elöljár, és elősegíti a megváltozott munkaképességűek nyílt piaci foglalkoztatását, a témában rendszeres, széles körű edukációs és tudásmegosztási tevékenységet is folytat. A játszótérépítési program nemcsak arra alkalmas, hogy a vállalat az ügy iránti elkötelezettségét megerősítse, hanem arra is, hogy az érintett családokon keresztül meg jobban bevonja a társadalom minden tagját. 

Minden, „A játék összeköt!” programhoz kapcsolódó további információról a https://rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot weboldalon tájékozódhatnak  adta hírül a Szerencsejáték Zrt. kommunikáció osztálya.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás