Megmozdult a bútor, a lámpák is kilengtek – Két földrengés is volt Magyarországon

A szakemberek szerint utórengések várhatók.



Megosztás
Szerző: B.P.
Létrehozva: 2023.08.19.
Módosítva: 2023.08.19.
földrengés Gyomaendrőd Magyarország

Két földmozgás is történt szombat délelőtt Magyarországon, többen is érzékelték a földrengéseket. Augusztus 19-én, szombaton 11 óra 13 perckor majd 11 óra 16 perckor két földrengés pattant ki hazánkban egymás után – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. Hozzátették: jelenlegi becslések alapján Gyomaendrődtől 11 km-re volt a földrengések epicentruma. A földrengések magnitúdója 4.0 volt, így a lakosság széles körben érezhette. A földrengések mélysége a manuális kiértékelések alapján 8 és 9 km volt. 

Fotó: Pixabay

Mint írták: eddig Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről érkeztek bejelentések az obszervatóriumba. A szakemberek hangsúlyozták: a következő napokban utórengések várhatóak.
A földrengések kapcsán rengeteg hozzászólás érkezett a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának Facebook-oldalára.

„Mi is érzetük itt Szarvason. Morajlás, megmozdult bútor.”

– írta az egyik hozzászóló.

„A kanapén ülve Mezőberényben is érezhető volt a rengés. A lámpák is kilengtek.”

 – olvasható egy másik kommentben.

„Szarvason a Vasút utcában is érezhető volt, főleg a második volt félelmetes, még a ház is remegett!”

– jegyezte meg valaki.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás