RETRO RÁDIÓ

Már most érdemes kinézni, mit csinálsz augusztus 20-án – együtt ünnepel majd az ország





Alig tudsz majd választani a jobbnál jobb programok közül.



Megosztás
Szerző: H.Á.
Létrehozva: 2023.08.13.
Módosítva: 2023.08.13.
államalapítás programok kenyér rendezvények

Három napon át tartó programcunami vár rád idén az augusztus 20-i hétvégén. A több napon át tartó rendezvénysorozat az egész országra kiterjed, ezért érdemes jó előre kinézned a kedvenceidet, nehogy lemaradj bármiről.

Minden korosztály megtalálja majd a számára megfelelő programot (Fotó: ROTH TAMAS / SZIN)

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe, hivatalos állami ünnep, az államalapítás és az alapító I. Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik fő ünnepe. Idén nemcsak egy, hanem három napon át, augusztus 18–20-ig várnak téged a minifesztivál színes kavalkádjának programjai. Ezek közül szedtünk össze most néhányat, és nem biztos, hogy mindegyikről hallottál!

Indul a 37. Mesterségek Ünnepe

Augusztus 18. és 20. között idén 37. alkalommal vehetsz részt az ország legnagyobb népművészeti fesztiválján, a Mesterségek Ünnepén. A Budai Vár polgárvárosi részén közel ezer hazai és külföldi kézműves portékáit csodálhatod meg, és számos látványműhelyben ki is próbálhatod a mesterségeket. A rendezvény idei díszvendége Csehország, kiemelt témája pedig a népi parasztkonyha kellékei lesznek. A hangulatért jobbnál jobb koncertek felelnek.

Dzsesszzene a Kult13-ban

A Kult13 szervezésében augusztus 18–19. között – a Budapest Jazz Clubbal szoros együttműködésben – egy izgalmas nyári minifesztiválon vehetsz részt, ahol a dzsessz legfiatalabb generációjának képviselői lépnek fel.

Ismét koncertet ad a Mandoki Soulmates

A Szent István-ünnep alkalmából augusztus 18-án este 19 órától a magyar származású zenész, producer és énekes, Leslie Mandoki és zenekara, a Mandoki Soulmates koncertezik a bazilika előtti téren. Az idén 30 éves jubileumát ünneplő zenekar egyedi produkcióval készül, amely Bartók Béla Magyar képek című művére épül. Ez az alkotás az erdélyi népzene gazdag hagyományait ötvözi a progresszív rock és dzsessz elemeivel, olyan zenei értékközösséget teremtve, amely áthidalja a társadalmi és kulturális különbségeket. 

Leslie Mandoki koncertje feledhetetlennek ígérkezik (Fotó: Metropol)

Zsibvásár a Szimpla kertben

Helyi alkotókkal és jó hangulattal várnak a Szimpla Kert Kraft vásárában 19-én déltől. Lakberendezési tárgyakra, ékszerre, játékra, ajándékokra és mindenféle kézzel készült egyéni termékre számíthatunk, amelyek szebbé, színesebbé és fenntarthatóbbá tehetik a hétköznapjainkat.

Kenyérlelke Fesztivál 2023

Augusztus 19. és 20. között a MOMKultban rendezik meg a hagyományosan kenyeret készítők kilencedik találkozóját Budapesten. Az esemény megrendezésének legfontosabb célja, hogy a kenyér szerelmeseit összehozza egy alkalommal évente, ahol megismerhetik egymást és kicserélhetik tapasztalataikat. A szervezők emellett arra is törekednek, hogy ismét visszaemeljék a köztudatba az igazi kenyér fogalmát, készítésének változatait és eredeti ízeit. A találkozó alkalmával megrendeznek egy versenyt is: az erőpróbán három olyan kategória van, amelyen bárki szabadon indulhat.

Piknik a Parkban

Augusztus 20-án délelőtt 11 órától a Janikovszky Éva Parkban az írónő szellemében tartott közösségi, összművészeti pikniken vehetsz részt. Az egész családnak az eseményen a helye, ugyanis gyerekprogramokat szerveznek, lesz felolvasás és játékos lakógyűlés, de a kreativitásodat is kipróbálhatod egy szitaműhely során. 16 órától Darvas Kristóf koncertezik, majd táncházra készülhetsz, az estét pedig kertmozival zárják.

Csárdafesztivál

Elképesztő gasztronómiai élményígérettel tér vissza a Vörösmarty térre a Csárdafesztivál az ünnepi hétvégén. A hazai tradicionális gasztronómia ínycsiklandozó étkeit kínáló csárdák mellett minden nap népszerű színpadi programok kíséretében ehetsz. Az emlékezetes gasztronómiai élményt hét csárda közel 150 féle étele garantálja. A változatos étlapokon csángópecsenye, gemenci szarvaspörkölt erdei gombákkal, hargitai flekken és borókabogyós-áfonyás marhapörkölt is szerepel, de éppúgy részét képezik a kínálatnak azok a mindenhol elérhető 1500 forintos egytálételek is, amelyek között a csülöktől a gulyáson át a jó magyaros kolbászig mindenki megtalálja az ínyére való finomságot.

Csárdafesztivállal is készülnek majd a szervezők (Fotó: ROTH TAMAS / SZIN)

Panorama Classical

Lámpafüzérek meghitt fénye alatt, kényelmes babzsákban ejtőzve kapcsolódhatsz ki klasszikus dallamokra, ráadásul Budapest egyik legszebb panorámájában gyönyörködve. Ezt a páratlan élőzenei élményt nyújtja a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében rendezett Panorama Classical. A Budai Vár, a Parlament és a bazilika impozáns látványa keretezi a koncertsorozatot, amelyen fellép a Szent István Király zenekar, a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár Zenekara, valamint az Óbudai Danubia Zenekar és formációi.

Hősök útja

Hét sorsfordító döntés históriája, hét magyar hős hét hősies tettének története elevenedik meg az elmúlt 1000 évből a Hősök útja programsorozatban a Budai Várban, a Tóth Árpád sétányon. Hagyományőrző csoportok és színészek jelenetei teszik testközelből átélhetővé a magyar történelem hősies pillanatait kicsik és nagyok számára egyaránt.

A Hősök útja nagyon látványosnak ígérkezik (Fotó: ROTH TAMAS / SZIN)

Vigadó Piano

Az ünnepi rendezvénysorozat üdítően új színfoltja, a Vigadó Piano az alábbiakkal készül számodra: francia sanzon, Edith Piaf, Frank Sinatra és Tony Benett klasszikusai, bossa nova, amerikai bárzene, Charlie, Demjén és sok más további magyar popzenei előadó slágerei, filmzenék és latin dallamok csendülnek fel a legkiválóbb bárzongoristák előadásában a lenyűgöző dunai panorámával a háttérben.

Road Movie Live

A Műegyetem rakparton augusztus 19–20. között népszerű magyar zenekarok lépnek fel, akik a Road Movie Live programsorozat keretében, a VOLT FILM felkérésére írt dalaikat adják elő, amelyeket egy-egy hazai régió, város, falu, vagy akár csak egy utca, egy épület ihletett. Az elmúlt négy évben születtek slágerek a Balatonról, Sopronról, Debrecenről, a Mátráról, Pécsről, vagy éppen Szentendréről, és minden dalhoz klipek és riportfilmek készültek, amelyek a művészek személyes kötődését mutatják be az általuk választott helyekhez. A Road Movie Live – immáron harmadik alkalommal – ezekből is nyújt válogatást. A fellépők között olyan hazai sztárok nevét is megtalálhatjuk, mint Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Lord és a Tankcsapda, a koncertek között pedig a riportfilmek legjobb pillanatait láthatjuk majd.

Varázsliget

Az Egyszervolt Mesezenekar élő zenés koncertjén Süsü, Gombóc Artúr és a Nagy Ho-Ho Horgász óriásbábjával is találkozhatnak a gyerekek a Szent István-napi ünnepségsorozat ideje alatt a Vajdahunyad váránál. Idén is a csodák helyszíne lesz a Varázsliget, ahol mesekiállítás, cirkuszi játszóház, hazai és nemzetközi fesztiválok artistái gondoskodnak a legkisebbek szórakoztatásáról.

Emellett éppúgy varázslatos szórakozást ígér a tavalyi közönségkedvenc herceg- és hercegnőképző program, valamint a vásári mutatványokat, bűvész- és zsonglőrszámokat előadó Tűzmadarak csoport produkciója is.

Szabadrét Fesztivál

Elektronikus és élő zene, jókedv, napsütés, piknikhangulat természetközeli környezetben kora délutántól estig – ez vár augusztus 18–20. között az Erzsébet téren. A Szabadrét Fesztivál az elektronikus és az élő zene rajongóinak egyaránt kedvez: hazai fellépők, 360 fokos fotózás, silent disco, tűzzsonglőrök és festőprogram várja a helyszínre kilátogatókat. Egyedülálló fesztiválhangulat a város szívében.

Divat & Design Fesztivál

A Divat & Design Fesztivál keretein belül augusztus 18–20. között a látogatók számos kézműves-foglalkozáson, fenntarthatósági programokon, figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt magyar tervezők társaságában. Az idén a tavalyihoz képest természetesebb, zöldebb környezetbe költöző Divat & Design Fesztivál egyik fő célja, hogy minél több hasznos, de élményszerű ismeretanyagot adjon át a divat- és designipar iránt érdeklődők számára. A programokon keresztül a gyerekek és a felnőttek egyaránt megismerkedhetnek a hazai divat- és formatervezőkkel.

Aranyvonat és Városok sétánya

A Szent Korona és a jogar, valamint a Szent Jobb élethű másolatával idén is megtekinthető nemzeti kincsünk, az Aranyvonat. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban, azonban a második világháború alatt a Szent Jobbot országos körútra szállító vasúti kocsi is megsemmisült. 2015-ben a Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére indult a rekonstrukció, melynek eredményeként 2020. augusztus 20-án adták át a feltámasztott Aranyvonatot, amelyet idén testközelből is megtekinthetnek a látogatók.

Az Aranyvonat mellett látható a Városok sétánya, ahol 346 magyar város zászlajának sorfala között haladhat el a látogató. Bárki megkeresheti városának vagy éppen szülővárosának lobogóját, mellyel úgy fotózkodhat, hogy az Országház adja a páratlan szépségű hátteret.

Így néz ki az Aranyvonat, mely a nemzeti kincseinket őrzi (Fotó: ROTH TAMAS GEZA / SZIN)

A Szent István Nap minifesztiváljai egyaránt szólnak gyerekeknek, fiataloknak és idősebbeknek, baráti társaságoknak és családoknak – azaz mindenkinek. A sokszínű programok mellett a város számos helyszínén felállított (Szent István Nap) SZIN-pontokon fix áras sör, üdítő és harapnivaló is várja az ünneplőket. Este pedig a szokásos tűzijáték koronázza meg az ünnepi napot.





 





Ezeket olvastad már?
Nincsenek szavak: ezért gázolta halálra a kamionos egy család öt tagját

Nincsenek szavak: ezért gázolta halálra a kamionos egy család öt tagját

Varga Viktor teljesen pucéran merült a jéghideg Dunába – Videó!

Varga Viktor teljesen pucéran merült a jéghideg Dunába – Videó!

Elárulta a bűvész a kardnyelők nagy titkát: durvább, mint gondolnád!

Elárulta a bűvész a kardnyelők nagy titkát: durvább, mint gondolnád!

Szánthó Miklós: A harmadik világháború küszöbén állunk

Szánthó Miklós: A harmadik világháború küszöbén állunk

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás