„3 milliót csalt ki tőlünk” – több embert is megkárosított a budakalászi kontár





Tímea és párja csak szerette volna felújíttatni a házát, ám arra nem számítottak, hogy a szakember, akit megbíztak a munkával, megkárosítja őket és több millió forintjukkal eltűnik. Amikor számon kérték, még neki állt feljebb, fenyegetni kezdte a házaspárt.



Megosztás
Szerző: M.N.
Létrehozva: 2023.07.01.
szakember felújítás csaló

„Elsőre szimpatikus volt, ezért választottuk őt” – kezdte Fehérvári Tímea a Metropolnak. Az asszony és párja kálváriája több hónappal korábbra nyúlik vissza, amikor is eldöntötték, hogy szeretnék felújítani a budakalászi házukat. Facebookon kerestek maguknak szakembert, amire több jelentkező is akadt. Közülük választották ki azt az elsőre szimpatikus férfit, aki később több millió forintot csalt ki tőlükért csak kárt csinált. 

Így nézett ki a "felújítás", hiába könyörögtek, hogy folytassa a munkát. Fotó: olvasói

Álnévvel jelentkezett a munkára 

Korábban vettünk egy arculatvédett parasztházat Budakalászon, amire hitelt vettünk fel, hogy fel tudjuk újítani 

– mesélte Tímea. "Tavaly ősszel, augusztus végén tartottunk ott, hogy el tudjuk kezdeni a víz- és villanyvezeték teljes felújítását és az új burkolatok, valamint a fürdőszoba kialakítását, a nyílászárók cseréjét. Emiatt kerestünk szakembert a Facebookon, amire többen is jelentkeztek."

Tímeáék bekértek a szakemberektől árajánlatot és végül egy Géza nevű férfira esett a választásuk. 

 Elég szimpatikus volt, azt mondta, hogy mindenben segít 

– folytatta. "Furcsa volt, hogy álnéven van fent a Facebookon és valójában teljesen máshogy hívják… Viszont, mivel győzködött minket arról, hogy mindent rábízhatunk, nem lesz gondunk vele, ezért ezzel nem foglalkoztunk. Kért előleget vízvezetékre, villanyszerelésre és aljzatbetonra, illetve arra, hogy megrendelje a nyílászárókat. Átadtunk neki 3 millió forintot…"

3 millió forintot rakott zsebre, . Fotó: olvasói

Nekiállt a munkának, de abbahagyta 

Az elején semmi bajunk nem volt vele

 – folytatta beszámolóját. "Elkezdte a bontást és az aljzat felszedését, ami elég látványos volt. Ezután jött a vízvezeték- és a villanyszerelés, de ott már elfogyott a lelkesedése. Nem akarta lerakni az aljzatbetont. Ráadásul állítólag a nyílászárókat is megrendelte, de nem tudott papírt mutatni róla. Eközben még megcsinálta a vízvezetékszerelést, ami össze lett gányolva… Szóltunk neki, hogy javítsa ki, de arra már nem volt hajlandó. Onnantól fogva mindig azt mondta, amikor kerestük, hogy beteg lett, betegek a munkások vagy a családja." 

Parkolóban bujkál, hogy ne lehessen számon kérni 

 Amikor már másfél hónapja nem dolgozott, akkor kezdett betelni nálunk is a pohár 

– emlékezett vissza Tímea. "Elmentünk hozzá, ugyanis helyi lakos, de nem volt otthon. Kiderült, hogy az autójában, egy parkolóban bujkál. Reggel 7-kor megy el otthonról és este 11-kor megy haza, hogy ne lehessen számon kérni. Amikor a parkolóban elkaptuk, akkor mondtuk neki, hogy fejezze be a munkát vagy adja vissza a pénzünket. Azt válaszolta, hogy igazunk van és megcsinálja a munkát. Be is rakott egy ablakot, de bár ne tette volna!"

Tímea és párja azóta is fizeti a hitelt. Fotó: olvasói

Még a kontár fenyegetőzött 

Ismételten eltűnt és amikor hívogattuk, akkor közölte, hogy ha nem fejezzük be, feljelent minket zaklatásért… 

- mondta az asszony. "Próbált azzal zsarolni, hogy itt helyben mindenki rám fog mutogatni, hogy mennyire szemét vagyok, de engem ez nem érdekelt, ügyvédhez fordultunk. Fizetési felszólítást küldtünk neki, de ez sem hatott. Ekkor fizetési meghagyást intéztünk, ami arról szól, hogy ha jogerőre emelkedik az ügy és ő elismeri a tartozását, akkor kötelezik a pénz visszatérítésére. Ha nem ismeri el, akkor bíróságra megyünk."

Kontárkodásból él a férfi 

"Mivel hónapok óta húzódott az ügy, ezért nem tudtam, hogy kihez forduljunk segítségért. Kiírtam Facebookra is, hogy mit tett velünk ez az ember és kiderült, hogy nem csak minket károsított meg. Van, akinek több, mint 10 millióval tartozik… Mi közben ugyanúgy fizetjük a hitelt, amit a felújításra vettünk fel..."- zárta. Csalásért fel is jelentették a férfit, de a rendőrség nem állapított meg bűncselekményt.

"Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetése miatt folytatott eljárást, ismeretlen tettessel szemben. Mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, a nyomozást a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 398.§ (1) bekezdés c) pontja alapján 2023. június 28-án megszüntették" - közölte a Metropol kérdésére a rendőrség. Így Tímeáék csak polgári peres úton vehetnek elégtételt.


 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás