
Fellélegezhetnek a héten a pollenallergiások – ekkor durvulhat be újra a helyzet
Az esős időjárás megtette hatását.
Budapestre költözik a vizes sportokat tömörítő Nemzetközi Úszószövetség.
A svájci Lausanne-ból a magyar fővárosba teszi át székhelyét a vizes sportokat tömörítő világszövetség. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar mesterhármasról, valamint vízilabdás és úszónemzetről beszélt.

A Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa 172 igen és 3 nem szavazattal jóváhagyta az elnökség egyhangú döntését. A szándéknyilatkozatot a jelenleg is zajló vizes világbajnokság helyszínén, a japán Fukuokában írta alá Szijjártó Péter és Huszain al-Muszallam, a WA elnöke. A magyar külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: a kormányzat kész 15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek, emellett adókedvezményeket és mentességet nyújtanak a szervezetnek, valamint kész megkezdeni az egyeztetéseket a szükséges infrastrukturális beruházásokról.
Minden túlzás nélkül mondható, hogy mi, magyarok úszónemzet vagyunk, úszók nemzete vagyunk, s ugyanez igaz a vízilabdára is
– idézte az MTI Szijjártó Pétert, aki a magyar vizes sikerek között felidézte „minden idők legérzelmesebb” vízilabdameccsét is, az 1956-os olimpiai torna véres döntőjét Magyarország és a Szovjetunió között.
Az eseményen levetítettek egy imázsfilmet is, amelyen az új budapesti központ látványterveit csodálhatták meg a résztvevők.
A most aláírt szándéknyilatkozat szerint a projekt 2026 végére fejeződik be, de az iroda költözése már januárban elkezdődik.
Wladár Sándor elárulta: a megállapodás része, hogy az edzőközpontban készülő ösztöndíjasok legalább 20 százaléka, illetve a világszövetség adminisztrációjában állást kapók legalább 50 százaléka mindenképp magyar lesz.
– Ezzel mindenki jól jár, mi magyarok azért, mert egy olyan tudásközpont, egy olyan irodaépület, uszodakomplexum és kollégium épül majd meg, amely nemcsak a külföldi, hanem a magyar sportolók fejlődését is szolgálja. (…) A WA Budapestre költözése megtiszteltetés az országnak és a mi szövetségeinknek, az edzőközpont pedig újabb kiváló lehetőség a hazai sportolóknak is – nyilatkozta az M4 Sportnak a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Az esős időjárás megtette hatását.

Tíz napja van megválasztott miniszterelnök és egy hete új kormány Magyarországon.

Egy férfi azt hitte, hogy egy nyári esküvőn megfázott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.