A Vatikán eltussolt egy ufóbaleset – ekkor történt





A balesetet mostanáig titokban tartották, ám az Egyesült Államok hírszerző tisztje megtörte a csendet.



Megosztás
Szerző: PT
Létrehozva: 2023.07.04.
ufo-észlelés Vatikán baleset

Az amerikai légierő veteránja nemcsak a balesetről beszélt, hanem azt is elárulta, hogy szerinte az Egyesült Államok kormánya részt vett az idegenekről és az ufókról szóló igazság eltussolásában.

David Grusch azt állítja, hogy a Vatikán első kézből értesült a földönkívüliek létezéséről, de azt is kifejtette, hogy az ufók egy másik dimenzióból érkeznek hozzánk. Amikor feltették neki a kérdést, miért kellene hinni neki, csak annyit mondott: „Megvan róla a hitelesítő oklevél, és amúgy titkosszolgálati tiszt voltam” – magyarázta a News Nationnak, amit a Ripost szúrt ki.

ufo
Fotó: Pexels

Ekkor történt az első ufóbaleset

David állításaival kellőképp kiverte a biztosítékot, aki azt mondta, hogy az első ufóbaleset 1933-ban, Olaszországban történt, egész pontosan Magentában. A beszélgetés során a veterán azt is elárulta, hogy miért nem lehetett az egészről akkoriban hallani, mint mondta, az akkori pápa igyekezett leplezni az ügyet, de az Egyesült Államok kormányának elmondta, mi történt.

Egy majdhogynem ép járművet sikerült szerezniük, és az olasz kormány egy biztonságos olaszországi légibázisra helyezte át 1944-1945 körül. A pápa elmondta az amerikai kormánynak, mit találtak, a titkosszolgálatunk pedig fel is derítette a dolgot

– mesélte.

Az egykori tiszttől azt is megkérdezték, hogy szerinte a Vatikán tud-e a földönkívüliek létezéséről, aki habozás nélkül azt válaszolta: „egészen biztos”.

Grusch egy félelmetes elméletről is beszélt 

Szerinte a földönkívüliek nem az űrből érkeznek a Földre, hanem egy kapun át, egy más dimenziókból jönnek.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás