
Most jött: összeomlott egy 13 emeletes épület, sokan a romok alatt rekedhettek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA tűzoltók túlélők után kutatnak.
Összeomlott egy tizenhárom emeletes épület az észak-egyiptomi Alexandriában, legalább egy ember megsérült, de sokan a romok alatt rekedhettek – közölte a helyi média hétfőn.

A balesetet követően a helyszínre riasztott tűzoltók azonnal hozzáláttak, hogy túlélők után kutassanak a törmelékek között.
Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint a sérültek ellátására 12 mentőautó sietett a helyszínre, a környékbeli kórházak pedig fokozott készültséggel várják az ellátásra szorulókat.
Mohamed al-Serif, Alexandria kormányzója az al-Ahram állami hírlapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a többnyire nyaralókat elszállásoló épület összeomlása előtt egy „függőleges törésvonal” futott végig az épületen.
Egyiptomban nem ritka jelenség az épületek hirtelen összeomlása: sok helyen egyáltalán nincs szabályozva a lakóházak karbantartása, így az elöregedő épületek biztonsági körülményeit sem felügyelik a hatóságok. Az észak-afrikai országban évről évre nagy számban épülnek fel engedély nélkül épületek és lakóházak, annak ellenére, hogy a kormány az elmúlt években igyekezett hatékonyabban fellépni az illegális építkezések ellen.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre