RETRO RÁDIÓ

„Úgy fekszek, kelek, hogy a lányomra gondolok” – édesapja kétségbeesve keresi a 16 éves Alisát





Tóth Alisa Angelika még decemberben tűnt el Kalocsáról. Édesapja nagyon aggódik érte, mert elmondása szerint a lánya sose csinált még ilyet.



Megosztás
Szerző: K.D.R.
Létrehozva: 2023.05.16.
Módosítva: 2023.05.16.
eltűnt Kalocsa lány tini

A 16 éves tini, Tóth Alisa Angelika édesapja, Tóth Gábor a Borsnak elmondta, annak ellenére, hogy édesanyjával nem voltak jóban, 16 éves lányával nagyon jó kapcsolatot ápoltak. Gábor többek között ezért sem érti, miért nem fordult hozzá a lánya, ha valami gondja volt, miért az eltűnés mellett döntött. 

A lányt a rendőrség is keresi Fotó: Pixabay

A rendőrség is keresi a lányt

A volt nejem hívott fel, hogy Alisa eltűnt. Állítólag előző éjjel még megvolt, majd reggelre nyoma veszett. Pénzt nem vitt magával, csak a személyi igazolványát vette ki anyja tárcájából

– nyilatkozta az édesapa.

Nap mint nap hívom a rendőrséget, azt mondják, körözik őt. A rendőrség szerint Alisa felhívta az anyját, hogy jól van, de ő nekem ezt nem mondta. Most már fél éve, hogy nem tudok róla semmit, nagyon aggódom

Alisa már december óta nincs meg Fotó: Police.hu

Gábor nem tud aludni december óta

Gábor azt is elmondta: volt párjának egy új kapcsolatából nemrég gyereke született. 

Alisa panaszkodott nekem, hogy nem tud eleget tanulni, mert vigyáznia kell a kisbabára. Fogorvos szeretett volna lenni, ám romlani kezdtek a tanulmányi eredményei

– magyarázta Gábor, aki azt is hozzátette: nem hiszi, hogy fiúval lépett volna le a lánya, és az, hogy elszökjön, nem is volt rá jellemző.

Gábor már arra is gondolt, hogy magánnyomozót bérel fel.

Nem tudok aludni azóta, hogy eltűnt. Úgy fekszek, kelek, hogy a lányomra gondolok. Ezt nem lehet feldolgozni. Alisa, ha ezt olvasod, tudd, hogy engem bármikor megtalálsz és jöhetsz. Az ajtó bármikor nyitva áll előtted, várlak. Ha segítség kell, csak szólj, és azonnal megyek!

– üzeni a kétségbeesett édesapa. 

Aki látja Alisát, szóljon!

A fiatal lányon fekete, lakkszerű kabát volt, szürke lengés nadrág, szürke pulóverrel és egy lila, Gandhit ábrázoló pólóval. Fekete Vans cipőt viselt, nyakában ezüstszínű kis pillangós nyaklánccal. Haja szőke, vállig érő és egy fekete hátizsák van a hátán. A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnt személy jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokat, melyek a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait, vagy hívják az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.

 





 





Ezeket olvastad már?
Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás