„Elszomorít az emberek hozzáállása” – sokan elsétáltak az óbudai vonatgázolás áldozata mellett

A lány csodával határos módon karcolásokkal úszta meg, hogy elgázolta a vonat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.05.26.
Módosítva: 2023.05.26.
lány motorvonat gázolás Óbuda

Az egész országot megrázta az a felvétel, amelyet a MÁV tett közzé a napokban. A videón az látszik, ahogyan egy fiatal lány Óbudán, némi habozás után a sínekre sétál, majd hátat fordítva elindul a biztonságot jelentő platform felé. Azt azonban már nem érte el, másodpercek alatt megtörtént a baj: a másik, oldalról közeledő motorvonat, bár már messziről vészfékezett és hangosan kürtölt, a táskájánál fogva, hátulról elgázolta. 

 országbérlet
A motorvonat hiába fékezett, már nem tudott megállni - Fotó: Vasvári Tamás (illusztráció)

A lány hátra repült a becsapódás erejétől, holmijai ezer felé hullottak körülötte, azonban csodával határos módon és a segítségére sietők legnagyobb megkönnyebbülésére ő maga nemhogy túlélte, sértetlenül, saját lábán állt fel a hátborzongató baleset után.

A közelben többen is látták a sokkoló pillanatokat, ők azonnal odarohantak segíteni. Zoltán az elsők között szaladt segíteni. 

- A szemből érkező vonaton ültem. Lassítottunk és hallottuk is a hosszú kürtölést. Amikor megfordultam, már látszott, hogy vészfékező vonatról van szó, ebből pedig gondoltuk, hogy baj történt, így hát egyből oda is siettünk - mondta lapunknak Zoltán. Mire odaértek, a középiskolás korú fiatal már felült.

Mivel ülő pozícióban volt, bíztunk benne, hogy nagy baj nem történt, amikor pedig odamentünk, bár nagyon sokkos állapotban volt, de minden kérdésünkre válaszolt. Tényleg sokkos állapotban lehetett, mert először azt sem akarta, hogy mentőt hívjunk, bár annyira fájt a lába, hogy fel sem tudott állni

 - mesélte a férfi. Természetesen ő azonnal értesítette a mentőket és stabil oldalfekvésbe helyezték a fiatalt.

Bár a kabátja elszakadt és a holmijai szanaszét repültek, külsérelmi nyomot nem láttunk rajta. A hölgy ezután megkért, hogy szedjük össze a cuccait, mert nagyon széthullottak. A szemüvege is lerepült, és bár nem tört össze, a lencséje kiesett. Azt még helyben megjavítottam neki

 - sorolta. Nem sokkal később a lány fel is ocsúdott az első sokkból. 

Szerencsére pár perc múlva magához tért, és már azon aggódott, hogy mit szólnak majd a szülei 

- mondta. Hozzátette, hogy az eset után a motorvonat vezetője úgy száz méterrel később tudott lefékezni, és a távolból rohant oda a baleset helyszínére, ahogyan a közeli MÁV épületéből is odaszaladtak az emberek. Azt is elmondta, hogy a lány fülében - az előzetes hírekkel ellentétben - nem volt fülhallgató. Vélhetően a gyors események egymásutánisága és egy banális véletlen okozhatta a balesetet.

- A videón látszik, ahogyan lelép, majd hirtelen visszafordult. A mi vonatunk is kürtölt neki, ahogyan az is, amely végül elgázolta. Ezért megeshet, hogy amikor lelépett a sínekre, meghallotta a mi vonatunk kürtölését, amire hátra is lépett, de a másik vonatét már nem. Az egész másodpercek alatt zajlott - vélekedett. Hozzátette, mélyen elszomorította, hogy sokan elsétáltak a lány mellett, méghozzá segítségnyújtás nélkül.

Nagyon elszomorított az emberek hozzáállása: sokan elsétáltak segítségnyújtás és kérdés nélkül, nem is törődve a lánnyal, mentek a dolgukra. Ezt nem is értettem, hiszen egy ember életéről volt szó 

- szögezte le. Mint mondta, a lánynak óriási szerencséje volt.

- Szerencse, hogy a legömbölyített orrú vonatok járnak már erre, nem a régiek. Akkor vélhetően tragédia lett volna a vége. Az biztos, hogy a második születésnapját ünnepelheti. Azonban bárki hibázhat, ő is. Ezért ne bántsuk, hiszen ő is csak ember, csak örüljünk, hogy nem lett tragédia. Az bizonyos, hogy ezentúl körül fog nézni, és legyen ez intő példa másoknak is - akár síneken, akár zebrán -, hogy körül kell nézni - mondta a férfi.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás