
Véradók Világnapja: három ember életét is megmenthetjük egy véradáson
Ezek a leggyakoribb, véradással kapcsolatos tévhitek.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA hét hátralévő részében a napot egyáltalán nem láthatjuk az égen, de ez elkelhet majd a kézbe. Mutatjuk a részleteket.
A hét utolsó munkanapja sem a napsütésről szól majd. Pénteken ugyanis az erősen felhős égből délnyugat felől több hullámban alakul ki eső, zápor, zivatar.

A déli tájakon heves zivatarok is kialakulhatnak, míg keleten erős szélre kell majd készülni. A legmagasabb hőmérséklet 10-17 fok között alakul - írja előrejelzésében a Köpönyeg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt citromsárga figyelmeztetést adott ki három vármegyére (Baranya, Somogy és Zala). A zivatarokat szélerősödés, és intenzív csapadékhullás kísérheti (ált. 20-25 mm körül, lokálisan ennél nagyobb mennyiség is hirtelen lezúdulhat).

Szombat
Reggel még többfelé lesz eső, majd csökken, gomolyosodik a felhőzet, és kisüt a nap is. Délután záporok, zivatarok fordulnak elő, főleg a Dunántúlon. 16 fok körüli értékeket mérhetünk.
Vasárnap
Délnyugat felől újra beborul az ég, és nyugaton sokfelé, keleten szórványosan valószínű eső, zápor. Több helyen kiadós esőzés lehet. Nagy területen lesz erős a délkeleti szél. 11-19 fok közé csökken a hőmérséklet.
Hétfő
Erősen gomolyfelhős időre van kilátás többfelé záporral, zivatarral. 15-21 fok valószínű, melegszik az idő.

Ezek a leggyakoribb, véradással kapcsolatos tévhitek.

Hideg reggelek és tartós lehűlések a hidegfront miatt.

Megszólalt a szomszéd.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.