
Videón a pofátlan besurranó tolvaj: hihetetlen, hogy mit tett a III. kerületben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolElképesztő betörési hullám van a III. kerületben, a besurranó tolvajok egyre inkább arcátlan módon fosztják ki a házakat.
Ahogy azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, teljesen kifosztottak egy harmadik kerületi építkezést. A tulajdonos elmesélte nekünk, hogy pontosan mi történt és előkerültek a kamerák felvételei is.

Visszatért a besurranó tolvaj
A III. kerületi Kincses utcában két hete vasárnap hajnalban feltörte egy férfi a lakatot, majd semmitől sem félve osont be a telekre. A férfi teljes nyugalomban, körülbelül 10 perc alatt feltankolt, majd elhagyta a helyszínt. Azonban a legmegdöbbentőbb dolog ezután történt: öt óra negyven perckor újra visszatért és folytatta a telek kipakolását. A tulajdonos szerint mindent elvitt, amit talált. Munkagépeket, szerszámokat, de még a hosszabbítókat is. A legnevetségesebb dolog az egészben, hogy még a purhabnak is lába kelt.
Hajnali ötkor besurrant egy tolvaj a telekre, aki aztán közel egymillió forintos kárt okozott
– mesélte lapunknak Botond, aki nem akarja ennyiben hagyni a dolgot, ha kell, akkor közösségi összefogás keretében fogja megtalálni az elkövetőt.
A betörő azonban nem volt olyan szerencsés, mint gondolta. A biztonsági kamera rögzítette a mozgását, így mind a ruházata, mind testi adottságai könnyen kivehetők.
Megszaporodtak a hasonló esetek a kerületben
A Kincses utca és a Toldi utca környékéről többen is jelezték, hogy betörtek hozzájuk az utóbbi hetekben. Egy Facebook-csoportban már el is kezdték gyűjteni a hasonló eseteket és azt kérték, hogy mindenki figyeljen, ha gyanús alakokat látna hajnalban a környéken.
Kisebb, de értékes tárgyakat visznek. Motorossisak, -ruha, -cipő, szerszámok, de a gyerekjátékot és könyvet, szalámit, kolbászt se hagyják ott
– írta egy hölgy a posztban, amiben felhívta a figyelmet az esetre.
A férfi a betöréskor fekete ruházatot, kapucnit és sapkát viselt. Körülbelül 180 centiméter magas, atletikus testalkatú és a mozgásából ítélve 20–40 év között lehet. Feltételezhetően egy szürke autója van, amivel a betöréskor a Toldi utcában parkolt.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre