„Csak a szerelmünk emlékeibe kapaszkodom” – szívszaggató búcsúüzenetet írt az eltűnt dorogi családapa felesége

Teljesen összetört a családja annak a dorogi családapának, akit egy egész ország keresett. István felesége szívszaggató szavakkal búcsúzik férjétől.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.04.18.
Módosítva: 2023.04.18.
eltűnt családapa feleség Szívszaggató búcsú

Mint azt megírtuk, napokon keresztül keresték országszerte azt a 49 éves dorogi családapát, aki különös körülmények között tűnt el munkába menet: N. István Zoltán ugyanis dolgozni indult péntek hajnalban, azonban a vonattal már nem érkezett meg a Nyugati pályaudvarra. 

Fotó: YouTube

Együtt próbál túlélni a család

A férfiért és családjáért összefogott az ország: órák alatt ezrek osztották meg a férfi kereséséről szóló posztot, emellett a MÁV, a túrázók és a youtuberek is beszálltak a kutatásba. Mindannyian azt kérték: járjon mindenki nyitott szemmel. 

Bár mindenki az utolsó pillanatig reménykedett benne, hogy István épségben előkerül, hétfőn kiderült, hogy nincs remény: Istvánnak ugyanis már csak a holttestét találták meg

A férfi szerettei a végső másodpercekig töretlenül bíztak benne, hogy Istvánt végül megtalálják, a szörnyű hírek után azonban teljesen összetörtek. István felesége és két fia most egymásnak támaszt nyújtva igyekeznek túlélni a legszörnyűbbet, ami csak történhetett: 

„Egy ország fogott össze Istvánért, amit hálásan köszönünk családja nevében is minden segítőnek, most arra kérünk mindenkit, hogy tartsuk tiszteletben a család gyászát. Hangos volt István keresése, legyen békés a pihenése” – írták az eltűntek keresésével foglalkozó csoportban. 

Egy ország állt a család mellett

A férfi felesége egy bejegyzésben köszönt meg minden segítséget, amit az ország különböző pontjáról kapott. Mint írta, szerettei és családja jelen pillanatban is támogatják őt: 

Minden önkéntesnek és a mentőcsapatoknak hálásan köszönöm azt az összefogást és segítséget, amit önzetlenül nyújtottak. A családomnak pedig azt, hogy mellettem vannak és támogatnak az életem legnehezebb és legpokolibb óráiban

– írta az asszony. 

Férje emlékébe kapaszkodik

A megtört feleség azt írta: nem tudja, túl tud-e lépni valaha is a történteken, ahogyan azt sem, hogyan tud tovább élni szerető férje nélkül, akivel több évtizedet töltött együtt: 

Nem tudom, hogy ezen valaha majd tovább tudok-e lépni vagy megnyugodni, és azt sem, hogy ezzel a gyötrő kínnal egyáltalán lehet-e még tovább létezni, de az biztos, hogy Isti a szívem és lelkem minden szeretetét magával vitte

– fogalmazott a gyászoló özvegy. 

Hozzátette, hogy a közösen eltöltött húsz évükkel a szívében próbál meg túljutni élete legválságosabb pillanatain.

Csak a szerelmünk emlékeibe kapaszkodom, és a gyönyörű okos fiainkba, hogy ezt valahogy túl tudjam élni. Kérem szépen, senki ne keressen, mert nincs annyi erőm sem, hogy felfogjam és szembenézzek azzal, hogy ez a valóság, és nem egy rémálom 

– zárta sorait.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás