
Pápalátogatás: Ide látogat el szombaton Ferenc pápa
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzombat délelőtt vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján.
Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik. A tervek szerint Ferenc pápa golfkocsival jár majd körbe a fiatalok között.
Az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.
Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban szombaton és vasárnap is két-két - élő közvetítés lesz látható, hallható.
Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntekről vasárnapig folyamatosan követhetitek a Hír TV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a Hír TV oldalán.

Top hírek

Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.

Brad Pitt ebben a budapesti étteremben járt
A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

Ritka betegség miatt nem tudta feleségét teherbe ejteni a férj. „Azt mondta, ha akarom, elhagyhatom”
A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre