„Kegyetlen érzés, hogy a nyuszi is a kórházba jött Hunorhoz” – édesanyja bízik a kisfiú gyógyulásában

A leukémiás Hunor szinte egész eddigi életét kórházban töltötte. Most egy újabb csapással kell szembenéznie.



Megosztás
Szerző: KN
Létrehozva: 2023.04.12.
Leukémia remény beteg gyerek

Szabó Nikoletta három gyermek, köztük a leukémiával küzdő Hunor édesanyja. A három és fél éves kisfiú harca a betegséggel hat hónapos korában kezdődött, azóta gyakorlatilag kórházban tölti az életét; anyukája mindennap mellette van és nagyon bízik a gyógyulásában.

Hunor a húsvétot is kórházban töltötte – Olvasói fotó

„A betegség elvette a gyerekkorát”

A leukémia gyógyítása érdekében csontvelő-transzplantációra volt szükség, ami után vérátömlesztést kapott a gyermek, most pedig egy újabb nehézséggel kell szembenézniük. Édesanyja szerint Hunor már nem ugyanaz a kisfiú, aki a betegség előtt volt. Szinte minden napot, ünnepnapot, még a húsvétot is kórházban töltötte.

 – mondta könnyekkel a szemében az anyuka.

Hunornak szörnyű fájdalmai voltak, nagy szüksége van az édesanyjára – Olvasói fotó

„Hunornak újra meg kell tanulnia enni”

Hunornál a transzplantáció után úgynevezett GVHD alakult ki, azaz begyulladt az egész szervezete.

„Egyik pillanatról a másikra a mérhetetlenül erős GVHD olyannyira berobbant, hogy most nem »csak« a bőrt támadta meg, hanem a beleket is; olyan szinten, hogy leradírozott mindent a bélfalról. Hunornak újra meg kell tanulnia enni. Olyan szintű hasi »csúnyaságokat« okozott a GVHD, hogy újra fel kell építeni a bélrendszerét és az etetését” 

– mondta Nikoletta. 

„Számtalan mélyponton vagyunk már túl”

Hunor állapota jelenleg javulófélben van, húsvét után fellélegezhettek, de édesanyja sosem lehet nyugodt, mert mindig jön valami újabb probléma, amivel szembe kell nézniük.

– mondta a Metropolnak bizakodva az anyuka, aki minden segítséget szívesen fogad, hiszen napjait a kórházban tölti, így nem tud dolgozni. Hunor a nehézségek ellenére is mosolygós kisfiú, élni akar és a család reménykedik, hogy végre túljutnak a nehezén. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás