RETRO RÁDIÓ

„Sokkal rosszabb lett volna neki, ha nem hagyják elmenni” – egymásba kapaszkodva sírtak Fanni szülei





Utoljára még megfoghatta Fanni kezét az édesanyja.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2023.03.10.
gyász halál Megrázó

Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, sajnos kedd este feladta a harcot annak a 19 éves lánynak a szervezete, aki gyerekkorában Magyarországon elsőként kapott új szívet külföldről.

Fanni szülei / Fotó: Tények

Fanniért az egész ország szorított, azonnal megkapta a leghatásosabb kilökődésgátló szereket, azonban még ennek ellenére is hat alkalommal kellett újraéleszteni a lányt két héttel ezelőtt. Életük legfájóbb óráiról megtörten, könnyeikkel küzdve nyilatkoztak a szülők a Tényeknek.

„Kedden döntöttek úgy, hogy akkor kap egy kétkamrás műszívet, ami segíti addig, amíg újra transzplantálható lesz” – kezdte az édesanyja, de ezután kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. Fanni ekkor már a szervkilökődés utolsó fázisában volt.

A szív olyan roncsolódott állapotban volt, hogy a műszív sem tudott volna rajta segíteni. Akkor ügy döntöttek, hogy nincs tovább, mert… Mert sokkal rosszabb lett volna neki, ha nem hagyják elmenni. Azt mondtam neki, hogy nem elköszönni jöttem, csak köszönni, és hogy nagyon erős” – csuklott el az édesanyja hangja, aki még utoljára megfoghatta imádott gyermeke kezét.

 





 





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás