Gyurcsány szerelmes Putyinba

Gyurcsány rendhagyó magatartásáról az amerikai külügyminisztériumot is értesítették.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.03.02.
Módosítva: 2023.03.02.
kapcsolat Putyin Gyurcsány Ferenc

Az USA budapesti nagykövetsége szerint bár 2008-ban világszerte elítélték Grúzia orosz lerohanását, ezt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nem tette meg.

A Magyar Nemzet további érdekes megállapításokra bukkant a Vlagyimir Putyinnal korábban szívélyes viszonyt ápoló Gyurcsány Ferenc vonatkozásában az úgynevezett WikiLeaks-iratokban.

Széles mosolyok és nagy összhang Putyin, Gyurcsány és Dobrev Klára között az Apró-villa erkélyén 2006 márciusában. Az amerikaiak szerint túl nagy volt az összhang – Fotó: AFP/Dér Miklós

Noha a dollárbaloldal vezetője napi rendszerességgel bírálja az ukrajnai orosz agresszióval összefüggésben a jelenlegi – tűzszünetet és mielőbbi békét szorgalmazó – kormányt, miniszterelnöksége idején merőben más arcot mutatott.

Ez akkor az amerikai diplomáciának is szemet szúrt.

Feltűnően hallgatott Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, amikor világszerte elítélték a Grúzia elleni orosz támadást – állapította meg egy 2008 augusztusában kelt, bizalmas minősítésű amerikai nagykövetségi távirat.

„Bár az 1956-os szovjet invázióhoz nagyon hasonlít, a magyar kormány vonakodik attól, hogy a hivatalos EU–NATO-állásfoglalásokon túl kritikát fogalmazzon meg az oroszok lépéseivel szemben” – olvasható a táviratban, amely szerint a magyar kormány a „legjobb esetben is csak langyosan” reagált az eseményekre.

Érdemes visszaidézni, hogy Grúziában, ma használatos megnevezéssel Georgiában 2008 augusztusában – éppen a pekingi olimpia kezdetén – alakult ki fegyveres konfliktus. A grúz hadsereg augusztus 8-án offenzívába kezdett a déloszét területeken, mire válaszképpen az orosz erők támadást indítottak Grúzia ellen és benyomultak a területére. A hadseregek vízi, légi és szárazföldi ütközeteket vívtak, amelyeket több település orosz bombázása kísért. A fegyverropogás nagyjából tíz napig tartott, a háborús eseményeket tűzszünet szakította meg. Az orosz hadműveleteket a NATO is elítélte.

Gyurcsány szerelmes

A Magyar Nemzet már tegnap is szemezgetett a WikiLeaks-iratokból. Gyurcsány Ferenc szívélyes viszonya Oroszországgal ugyanis rendszeres munkát adott az USA budapesti nagykövetségének. 

April H. Foley, aki 2006 és 2009 között volt az USA magyarországi nagykövete – a kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint – többször jelezte az amerikai külügyminisztériumnak:

sok magyar úgy látja, a kormányfő a szükségesnél szorosabbra fűzi a viszonyt az orosz elnökkel.

– Miközben Gyurcsány fél provokálni az oroszokat és észben tartja Magyarország Nyugat iránti elköteleződését,

az is teljesen egyértelműen látható, hogy szerelmes Putyinba

– fogalmazott egy alkalommal a diplomata.

A teljes cikket a Ripost oldalán olvashatod el.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás