
Nem lesz kegyes hozzánk az időjárás: jobb, ha erre felkészülsz
Jobb, ha az esernyőket magunkkal visszük az út során.
Egy munkásnak köszönheti a kisbaba az életét. A rendőrök elszámoltatták a fiatal nőt.
Egy felöltöztetett öthetes kisbabát talált három munkás egy szebeni mezőn. Még egy cumisüveget is helyeztek mellé, hogy ha valaki rábukkanna, még meg tudja etetni.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy rátaláltak a bokorban a kislányra, ugyanis a visszapillantó tükörből szúrta ki a sofőr.
A rendőrség hamar rátalált a baba 22 éves anyjára és számon is kérték. A fiatal nő azzal magyarázta megbocsáthatatlan tettét, hogy összeveszett a párjával és nem tudta volna felnevelni a kisbabát. A férfi, aki egyébként nem a gyerek apja, ugyanis kidobta a nőt a házából – tudta meg a Tények.
„Valószínűleg nagyon feldúlt volt, de nem kellett volna ezt tennie. Bekopoghatott volna az ajtón és mondhatta volna, jöjjön hölgyem, vegye el és én azonnal magamhoz vettem volna a gyereket” – nyilatkozta az egyik megdöbbent helybéli.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hova került végül az ártatlan kisgyermek.

Jobb, ha az esernyőket magunkkal visszük az út során.

Borzalmas részletek derültek ki az ügyről.

Életveszélyes állapotban vannak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.