
Bombariadó volt a Ryanair egyik zsúfolt járatán
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA gépet a szicíliai Palermóban evakuálták.
Ahogyan azt a hírt közlő The Sun megírta: a népszerű szicíliai üdülőhelyen veszteglő járat 190 utasa, illetve személyzete már biztonságban van – mindenkit sikerült kimenekíteni a potenciálisan veszélyes repülőgépről.
Az ilyenkor szükséges óvintézkedések fényében persze nemcsak a szóban forgó repteret, de még a felette elterülő légteret is lezárták, valamint minden egyéb járatot a város más repülőtereinek leszállópályáira irányítottak át.

A kisvártatva a helyszínre érkező tűzoltók és tűzszerészek természetesen azonnal megkezdték a jármű és az arra feladott csomagok átvizsgálását:
a helyi média értesülései szerint a bombariadó éppen a gép landolásának pillanatában érkezett.
Miután a szakemberek mindent átkutatva hamarosan kizárták a tényleges fenyegetettség veszélyét, vagyis robbanószer hiányában alaptalannak minősítették a bombariadót, a repülőtéren reggel 9 óra 15 percre minden visszatért a normális kerékvágásba:
az illetékesek olyan gyors és összehangolt munkát végeztek, hogy az incidens ideje alatt mindössze három repülőgépet kellett egyéb repterekre átvezényelni az olasz, és azon belül is a palermói légi forgalom azóta már újfent háborítatlanul működik.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre