RETRO RÁDIÓ

Vége a TikTokozásnak: kemény döntést hozott a kanadai kormány





Tilos! Nincs több TikTokozás a kormányzati eszközökön.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.28.
tilos kormány TikTok

A kanadai kormány hétfőn megtiltotta a TikTok kínai alapítású videómegosztó alkalmazás használatát a hivatalos, kormányzati eszközökön adatvédelmi aggályokra hivatkozva – írja az MTI.

A kanadai kormány döntésének értelmében az állami alkalmazottak a továbbiakban nem használhatják a kínai tulajdonú videómegosztó alkalmazást egyetlen olyan eszközökön sem – beleértve a mobiltelefonokat is –, amelyeken hivatalos alkalmazások futnak. A kormányzati kiadásokat felügyelő miniszter közleményben tudatta, hogy a TikTok adatgyűjtési módszere jelentős hozzáférést biztosít a telefonokon található tartalmakhoz.

Smart,Phone,With,Tik,Tok,Logo,,Which,Is,A,Popular
Fotó: Shutterstock

A TikTok szóvivője csalódottságát fejezte ki a döntést illetően, és visszautasította a vádakat

A cég szerint az alkalmazás betiltása során nem közöltek konkrét biztonsági aggályokat, és a döntés előtt nem léptek kapcsolatba velük.
A kanadai adatvédelmi hatóságok közös vizsgálatot folytatnak a kínai alkalmazás adatgyűjtési eljárásával kapcsolatban, mivel aggályok merültek fel a felhasználók személyes adatainak kezelésével kapcsolatban.

Az intézkedése miatt további feszültség keletkezhet Kanada és Kína viszonyában. Ottawa és Peking viszonya igen feszült volt az elmúlt időszakban, tavaly novemberben a kanadai rendőrség nyomozást indított, mert a feltételezések szerint Kína megpróbálta befolyásolni a kanadai választásokat. Peking tagadta a vádakat, és arra szólította fel Kanadát, hogy hagyjon fel Kína rágalmazásával és besározásával.

Nem Kanada az első ország, amely korlátozza a TikTok használatát

Tavaly decemberben az amerikai kongresszus felsőháza már a TikTok részleges betiltásáról fogadott el törvényt, és nemrég az alkalmazás törlését sürgette a Google és Apple áruházából egy demokratapárti amerikai szenátor nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva. Hétfőn a washingtoni Fehér Ház 30 napot adott az app eltávolítására a kormányzati eszközökről.

Az Európai Bizottság múlt csütörtökön az intézmény informatikai biztonságának javítása érdekében tiltotta meg munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt. Az intézkedés célja a szervezet szerint az Európai Bizottság birtokában lévő adatok és információk védelme volt, valamint az, hogy megóvják az intézményt a kiberbiztonsági fenyegetésektől és az olyan tevékenységektől, amelyek a testület elleni kibertámadásokhoz vezethetnek.





 





Ezeket olvastad már?
A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás