
Ki nem találnád, ki lesz az új szuperhős az AI szerint
Film készülhet az elfeledett szuperhősről.
Három embert megölt és többeket megsebesített egy fegyveres támadó a Michigan állami egyetemen, majd magával is végzett – közölte a rendőrség.
Az egyetemi rendőrség annyit közölt, hogy a tettes egy 43 éves férfi. Chris Rozman helyettes rendőrfőnök elmondta, hogy a lövöldöző hétfő este először az egyetem egyik csarnokában nyitott tüzet, ahol két embert ölt meg, majd egy másik helyszínen még egy emberrel végzett. Kórházban öt embert ápolnak, állapotuk válságos – mondta az illetékes.
A támadó nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, annyi derült ki róla, hogy egy afroamerikai férfiről van szó, aki nem volt az egyetem diákja, vagy alkalmazottja és más kapcsolat sem fűzte az intézményhez.
Az egyetemen kedden és szerdán minden tanórát és előadást töröltek, a hallgatókat arra kérték, hogy maradjanak távol az intézménytől.
Michigan kormányzója, Gretchen Whitmer megrendültségének adott hangot kedd reggeli nyilatkozatában, és úgy fogalmazott, hogy ezek a fajta lövöldözések kifejezetten amerikai problémának tekinthetők, ez nem mehet így tovább, és cselekvést ígért a kérdésben.
A fegyveres erőszakos cselekményeket összesítő amerikai adatbázis alapján 2022-ben több mint 600 olyan lövöldözés történt az Egyesült Államokban, amelyben legkevesebb 4 ember meghalt, vagy megsebesült.
Film készülhet az elfeledett szuperhősről.
A családja új hírt osztott meg az egészségügyi állapotáról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.