RETRO RÁDIÓ

"Ő tényleg a nagybetűs Rendőr volt" - unokatestvére és parancsnoka emlékezik a meggyilkolt Péterről - videó





Az egész ország gyászolja a csütörtök este meghalt rendőrt. Baumann Pétert mindenki úgy ismerte, mint egy vidám, jó kedélyű férfi, aki szívén viselte az emberek sorsát.



Megosztás
Szerző: KKP-BGA
Létrehozva: 2023.01.14.
rendőrgyilkosság újbuda emlékezés

Baumann Pétert már gyermekkorában érdekelte a kék lámpa, a rendőrautókra sem félelemmel, hanem izgalommal figyelt fel. Olyan ember volt ő, aki sosem adta fel az álmait, ezért a középiskola elvégzése után rögtön a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolát vette célba. Miután elvégezte a képzést, 2013. július 1-jén a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságához szerelt fel. Karrierje folyamatosan felfelé ívelt: a BRFK megemlékezése szerint járőrből öt évvel később járőrvezető, fél évre rá járőrparancsnok lett belőle, haláláig körzeti megbízottként őrizte a rendet. Mindig vidám és jókedvű volt, tényleg nem láttam egyszer sem bánatosnak. Sokat beszélgettünk a hivatásáról, amiről valahogyan mindig pozitívan tudott nyilatkozni. Ő tényleg a nagybetűs Rendőr volt - mondta a Borsnak Péter egyik ismerőse.

Fotó: Markovics Gábor

Volt parancsnok: "jó lelkű, vidám srác volt"


Lapunk beszélt Péter volt oktatójával és parancsnokával. András egy emberileg szerethető fiatalemberként emlékezett vissza egykori tanítványára. – Fiatal kora ellenére nagyon sok élettapasztalata volt. Nagyon szerette a családját, különösen az édesanyját és a bátyját - mesélte egykori felettese, aki hozzátette, Péter a hivatásának élt

A civil életben is úgy viselkedett, mint egy rendőr. Folyamatosan tanult és képezte magát, hogy minél jobb legyen. Emellett a szívén viselte az állampolgárok sorsát is

- zárta sorait András.

Náluk családi vonás az életmentés

A rendőr családjában szinte hagyománynak számít, hogy az emberéletek megmentésére teszik fel saját életüket. Információink szerint Péter édesanyja műtősnőként dolgozik az egyik Szabolcs vármegyei kórházban, így valószínűleg több száz kilométer távolságban volt, amikor a szomorú hírt megkapta. Kettejük köteléke nagyon szoros volt, a főtörzsőrmester ugyanis rajongásig szerette családját, különösen az édesanyját. A rendőrt szerelme, Niki is gyászolja, akivel egy éve voltak együtt.

Elhunyt rendőr
Fotó: Beres Attila / BRFK Facebook

Családalapításra készült párjával

Lapunk tudott beszélni a meghalt rendőr unokatestvérével, a 24 éves Renátával, aki elmondta nekünk, hogy Péter kicsi korától fogva rendőrnek készült, és mindig a kisebbek, a gyengébbek védelme volt neki a fontos. Más forrásból arról értesültünk, hogy Péter a párjával családalapításra készült.





 





Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás