
Megbocsájthatatlan: "Egyedül hagyták a kutyával, majd kokaint szívtak fel" - 9 éves kisfiút mart halálra a kutya, miközben anyja bulizott
A fiú családja nem tud megbocsájtani.
Csütörtök este riasztották az egyenruhásokat, miután egy ember beszakította a szomszédja ajtaját.
Szolgálatteljesítés közben vesztette életét Baumann Péter r. főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja – tudatta pénteken reggel a rendőrség.
Csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében – egy Lecke utcai társasházban – egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakásajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba – közölte a rendőrség.
Baumann Péter r. főtörzsőrmestert 2023. január 12-én éjszaka intézkedés közben késsel sebezte halálra egy őrjöngő férfi Budapest XI. kerületében – írták a Police.hu oldalán.
A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.
Gál Kristóf r. alezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője, szóvivő elmondta, elindították Baumann Péter hősi halottá nyilvánításának a folyamatát.
Hozzátette, kollégája kilenc és fél éve szerelt fel a XI. kerületi rendőrkapitányságra, azóta folyamatosan a rendőrség szolgálatában állt, járőrként kezdte.
Az egész ország egy rendkívül tapasztalt, szerethető, szakmailag felkészült kollégát veszített
– fogalmazott Gál Kristóf.

Gál Kristóf elmondta, hogy együttérzésükről biztosítják kollégájuk hozzátartozóit.
A rendőrség elindította a csütörtök este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője.

A fiú családja nem tud megbocsájtani.

A baleset helyszínén forgalmi akadály van.

A Magyar Kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.