
Ezekre figyelj oda, hogy ha a postát veszed igénybe decemberben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFontos tanácsokat adott a posta, az ünnepi csomagfeladáshoz. Alig három hét van karácsonyig, ami ráadásul idén hétvégére esik, így az ajándékba szánt csomagok feladásával, megrendelésével nem árt sietni.
Elkezdődött a karácsonyi időszak a postai kézbesítőknél is. A szolgáltató tanácsokkal látta el az embereket annak érdekben, hogy mindenki időben hozzájuthasson a kézbesített csomagokhoz. A Ripost pedig összegyűjtötte, hogy milyen alapszabályok betartásával tudjuk biztosítani, hogy a karácsonyra szánt csomagok időben kerüljenek feladásra és kézbesítésre. Utánajártak annak is, hogy meddig lehet feladni a szállítmányokat és mikre figyeljenek oda az emberek, hogyha a postát veszik igénybe. A lap beszámol arról is, hogy milyen alternatív kézbesítési lehetőségek léteznek még.

Így készül a csúcsszezonra a Magyar Posta
Fejlesztette a csomaglogisztikáját, a webáruházakkal egyeztetve alakította ki a szükséges kapacitásokat, erőforrásokat. Ezen kívül a már megépült és átadott új depókba automata csomagszortírozó rendszereket is telepített a vállalat, ami nagyban segíti és gyorsítja a csomagforgalom kezelését. Továbbá idén bevezették az időablakos kézbesítési szolgáltatást is és a kiemelt forgalmú postákon több ügyfélpult áll majd rendelkezésre - áll a közleményükben.
Folyamatosan bővítik a csomagautomaták számát is
A posta országszerte már több mint 140 csomagautomatával szolgálja ki az ügyfeleket, amik számát folyamatosan növelik. A csomagautomatákban a nap bármely időszakában kényelmesen, biztonságosan adhatók fel és vehetők át a csomagok. A postán kívül több postai szolgáltatónak is vannak ilyen automatái, amik igénybevétele segíthet abban, hogy biztosan megérkezzen időben a csomag.
Súly | Feladás csomagautomatán | Feladás postán vagy háznál | |||
Csomagautomatára címezve | Postán maradó, postapontra címezve | Házhoz kézbesítéssel | Csomagautomatára címezve | ||
| <2 kg | 846 Ft | 1790 Ft | 2305 Ft | 995 Ft | |
| <5 kg | 978 Ft | 2050 Ft | 2585 Ft | 1150 Ft | |
| <10 kg | 2360 Ft | 2795 Ft | |||
| <20 kg | 1271 Ft | 2685 Ft | 3420 Ft | 1495 Ft | |
A Magyar Posta által üzemeltetett csomagautomata használatának árai. | |||||
Eddig adhatók fel a karácsonyi csomagok
A posta a közleményében arra is kitért, hogy mivel december 24-e szombatra esik, a karácsonyra szánt küldemények feladását lehetőség szerint ne hagyja senki az utolsó napokra, hogy azok biztonsággal megérkezhessenek a címzettekhez. Vagyis aki biztosra akar menni, december 20-a után nem ad fel/rendel semmit karácsonyra a postán. A többi szolgáltatónál változó, hogy mi az utolsó időpont, de általánosságban elmondható, hogy a december 19-én rendelt termékek jó eséllyel még megérkezhetnek a címzetthez. Ez persze az adott webáruháztól is nagyban függ.
Mire figyeljünk csomagfeladás/rendelés közben?
A postai szolgáltatókat (pl. futárcégek) felügyelő hatóság, az NMHH arra hívja fel a figyelmet, hogy a karácsony előtti hetek nagy küldeményforgalommal és megnövekedett terheléssel járó időszak a postai szolgáltatók számára. Annak érdekében, hogy a csomagok rendben megérkezzenek, a következőkre érdemes figyelni:
- minél előbb rendeljük meg amit szeretnénk;
- nagyon figyeljünk a pontos címzésre,
- elkerülhető a futárra való várakozás, ha a házhoz való kézbesítés helyett csomagunk kiszállítását csomagautomatába, csomag- vagy postapontra kérjük, ezekből összesen 1941 működik az országban;
- kísérjük figyelemmel a küldemény útját az online kereskedők és a postai szolgáltatók honlapján elérhető nyomkövetés segítségével;
- a többlakásos társasházakban az épület, emelet és ajtószám nagyon fontos információ, ami hozzájárul a sikeres kézbesítéshez;
- azzal segíthetjük a kézbesítő munkáját, ha a postaládán, csengőn jól olvashatóan szerepel a nevünk.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre