RETRO RÁDIÓ

Az összes budapesti fürdőben drágulnak a belépők, ez az egy lesz a kivétel





Zsebbenyúlos kikapcsolódássá válik a wellness fürdőzés.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.29.
drágulás árak fürdőbelépők gyógyfürdők

A Budapest Hévizei és Gyógyfürdői meghirdette a 2023 január 2-tól érvényes fürdőbelépő árakat. A Spabook.net pedig összegyűjtötte a lista alapján a 2023-as induló árait a budapesti fürdőhelyeknek. Itt derült ki, hogy a Gellért- és a Széchenyi fürdők árazásában 32,9%-os növelés fog következni januárban. Hétköznapokon 7100 helyett 9400 forint lesz egy napijegy, a hétvégi 9400 forint helyett pedig 10900 forintba fog kerülni a kikapcsolódás.

Egy három fős családnak akár 30 ezer forintba is fájhat, egy nap fürdőzés /Fotó: shutterstock

A közkedvelt Rudas fürdő hétköznap 6500 forint helyett most már 8600 forintra drágul, míg hétvégén ez az összeg 9200-ról 12200-ra emelkedik. A népszerű éjszakai fürdőzésre feljogosító online jegy 9500-ról 12600-ra emelkedik, ami azt jelenti, hogy több, mint 30%-al nőnek az árak itt.

A Lukács fürdő árai 15%-al emelkednek csupán, a Dandár fürdő 9%-al kér csak el több pénzt, ezzel ők emeltek a legkevesebbet, illetve a Paskál fürdő, 15-17%-al drágul meg az idei évhez képest. Egyetlen fürdő nem emel az árain, ez pedig a Palatinus fürdő. A teljes listát és a bérletárak változásával is foglalkozó információkat itt tudjátok megtalálni.





 





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás