RETRO RÁDIÓ

Halálra késelték álmában az Idahói Egyetem négy diákját





Nemrégen az Idahói Egyetem négy hallgatóját holtan találták a bérlakásukban, mint kiderült, álmukban késelték őket halálra. A négy áldozat közül három nő, a negyedik férfi.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.21.
rettegés

A halottkém jelentéséből az is kiderült, hogy szinte lekaszabolták őket egy hatalmas késsel, mintha legalábbis tudtak volna védekezni. Egyelőre még senkit nem tartóztatott le a rendőrség az idehói Moscow településen, ahol a gyilkosság történt. A négyszeres gyilkos tehát egyelőre még biztosan szabadlábon van. A nyomozásban 25 FBI-ügynök és az idahói rendőrség vesz részt. Az áldozatok a 21 éves Madison Mogen, a szintén 21 éves Kaylee Goncalves, a 20 éves Xana Kernodle és a szintén 20 éves Ethan Chapin, aki Xana szerelme volt.

Fotó: BBC News

A rendőrség úgy véli, hogy előre megtervezett támadás történt, csak éppen egyelőre nem tudnak semmiféle magyarázatot adni a történtekre. A rendőrfőnök szerint micsoda indulatnak kell lennie egy emberben, hogy egyszerre négy embert késeljen halálra.

 

A boncoláskor derült ki, hogy bizonyosan nem szexuális támadás történt, és néhányan próbáltak védekezni. Ami még szintén hátborzongatóvá teszi az ügyet, hogy a házból egyetlen cent sem tűnt el, és a rendőrök semmiféle erőszakos behatolás nyomát nem találták, ellenben az ajtó tárva-nyitva volt. Egyelőre a gyilkos fegyvert sem találták meg. A rendőrség egyelőre tehetetlen és a nyilvánossághoz fordult segítségért. Annál is inkább, mert arra viszont van bizonyíték, hogy mind a négy ember kint járt a városban éjszaka: a pár egy buliban, míg a másik két lány egy bárban volt. Moscow egy 25 ezer lakosú kisváros, ahol 5 éve semmiféle erőszakos bűncselekmény nem történt. Az egyetem polgárai november 30-án tartanak virrasztást a négy áldozatért.

 





Ezeket olvastad már?
Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás