
Sokkoló, ami kiderült az újfehértói gyilkosságról, ezért kellett meghalnia a nőnek - Videó!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA leszúrt asszonyt a lánya találta meg a földön fekve.
Több késszúrással megölte feleségét egy férfi Újfehértón - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Csütörtök este az áldozat lánya tett bejelentést a rendőrségen, hogy anyját eszméletlenül találta az otthonában, apját pedig érkezésekor még látta távozni autóval. A mentők már csak a nő halálát tudták megállapítani - írták.
A rendőrök a helyszíni szemle alapján megállapították, hogy a 48 éves nő bűncselekmény áldozata lett, ezért emberölés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak, és elkezdték keresni a feltételezett elkövetőt, a férjet.
Az 51 éves gyanúsítottat péntek hajnalban elfogták az Újfehértóról Hajdúböszörménybe vezető út mellett. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a feleségével válófélben voltak, ezúttal is összeszólalkoztak, és a vita hevében késsel többször megszúrta őt - áll a közleményben.
A Tények információi a nő rászólt a férfira, hogy mosogasson el maga után, ezért kellett meghalnia.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre