„Utáltam, amit a tükörben láttam” – „szakított” a gyorskajával, 40 kilót fogyott a nő

A 31 éves édesanya hosszú ideig a tükörbe sem mert nézni, mert annyira elégedetlen volt az alakjával. De ez szerencsére már a múlté.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.08.26.
látványos átalakulás

Nagyon sokan szenvednek a pluszkilók miatt, ami a rendszertelen táplálkozásnak és a gyorséttermi ételeknek is köszönhető. Szerencsére sokan próbálnak ezen változtatni.

Jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg, miután teljesen megváltoztatta az életét és elhagyta párját Fotó: Shutterstock

Az életmódváltás mellett döntött az a 31 éves skót nő is, aki már szó szerint nem mert a tükörbe nézni túlsúlya miatt – írja a Mirror.

Sinead McCarthyval is az fordult elő mint sok emberrel, keveset mozgott, rengeteget nassolt, és hetente minimum egyszer, de volt hogy hétszer gyorskaját rendelt magának. Ráadásul akkora adagot evett mindig, ami két embernek is elég lett volna. Esténként pedig csokit majszolt.

Félt tükörbe nézni

„Utáltam, amit a tükörben láttam, ezért nem is néztem bele, hogy ne tudatosodjon bennem, mennyire rossz a helyzet. A külső megjelenésemre sem adtam: nem csináltam meg a hajam, nem sminkeltem az arcomat. Egyáltalán nem törődtem magammal, mert úgy gondoltam, nincs értelme” – emlékezett vissza a túlsúlyos időszakára az édesanya.

Sinead McCarthy számára nem volt könnyű az életmódváltás, mert a párja mindent megszabott neki, többek között azt is, hogy mit ehet, hova mehet és mit csinálhat. Így az edzőterembe sem járhatott le.

Ezután úgy döntött, hogy kilép négy évig tartó kapcsolatából és rendbe teszi magát, ekkor egyébként 127 kilót nyomot.

Az első edzése után majdnem rosszul lett

Az első edzés borzalmas volt. Két perc után már azt éreztem, hogy el fogok ájulni. Le kellett ülnöm, annyira nehéz volt. De elszánt voltam: le akartam fogyni és megváltoztatni az életemet” – mondta.

Személyi edzőt fogadott fel, aki edzésprogramot és étrendet is összeállított neki. Az életmódváltásnak köszönhetően a fiatal édesanya másfél év alatt több mint 40 kilótól szabadult meg.

„Elvesztettem magamat pár évre, amit a barátaim is észrevettek. Most viszont azt mondják, jó, hogy újra a régi vagyok. Olyan önbizalmam és szabadságom van most, mint még soha” – fogalmazott McCarthy, aki most kezdi csak igazán élvezni az életet.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás