
Négy gyereket mentett ki a pokoli háztűzből a hős férfi
A 39 éves férfi bevallotta: gondolkodás nélkül segített.
Gyalogosok közé hajtott egy autó szerdán Berlinben, egy ember meghalt, legkevesebb tizennégyen megsérültek.
Az eset a német főváros nyugati részének központjában történt, egy bevásárlónegyedben, délelőtt 10:30 körül.
A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy tanárnő, aki diákokkal volt a helyszínen. A sérültek közül öten életveszélyes, hárman súlyos állapotban kerültek kórházba.
A gázoló egy 29 éves, német-örmény kettős állampolgárságú berlini férfi. Renault Clio típusú kisautójával a Kurfürstendammról érkezve nagyjából a Vilmos császár emléktemplommal szemben felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttestre, és mintegy száz méter után ismét a járdára hajtott és végül egy parfüméria kirakatát áttörve állt meg.
Az autóból kiszálló férfit járókelők feltartóztatták és átadták a rendőröknek. Őrizetbe vették, kihallgatják. Egyelőre nem tudni, hogy baleset történt-e, vagy szándékos gázolás. A gázoló „meglehetősen a történtek hatása alatt van” még - idézett egy rendőrségi szóvivőt a Bild című lap.
Egy megdöbbentő videón látható a megbilincselt támadó az áldozataitól nem messze. Zavartnak tűnik, és az őt kamerázótól segítséget kér:
A környéket lezárták. A mentésben és a helyszínelésben mintegy 60 mentő és 130 rendőr vett részt.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a nagykövetség munkatársai már kapcsolatban vannak a rendőrséggel, egyelőre nincs információjuk arról, hogy volna magyar érintettje a gázolásnak.
Az eset a Breitscheid tér közvetlen közelében történt, ahol 2016-ban a karácsonyi vásár idején egy tunéziai szélsőséges iszlamista lopott kamionnal a tömegbe hajtott, halálra gázolva 11 embert.
A 39 éves férfi bevallotta: gondolkodás nélkül segített.
Százezrek töltötték sötétségben az éjszakát a vihar miatt.
Mutatjuk, mikkel játszottak nagyszüleink.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.